Az elhurcoltakra emlékeznek

Nyomtatás

Minden évben, január elején emlékeznek meg Érden és a környező településeken az 1945 januárjában málenkij robotra elhurcoltakról. 1945. január 6–10. között tragikus események helyszínévé vált Érd és térsége is. Miután a budapesti ostromgyűrű körbeérte a fővárost, szinte alig volt a környéken olyan község, ahonnan ne hurcolták volna el embereket kényszermunkára. Közel háromezer férfit és nőt, többségében polgári személyt gyűjtöttek össze és hurcoltak el a volt Szovjetunió hadifogoly- és munkatáboraiba. Az áldozatok úgy tudták, hogy rövid ideig tartó, „kis munkára” viszik őket. Abban a hitben voltak, hogy hamarosan hazajöhetnek. 1945. január 9-én reggel indultak – gyalogosan, majd marhavagonokba zárva – végzetük felé Érdről a foglyok, köztük 103 diósdi lakos.

A történészek szerint 600-700 ezer a magyar hadifoglyok és málenkij robotra elhurcoltak száma. Sokan nem élték túl a megpróbáltatásokat, és szeretteiktől elszakítva, valahol orosz földön alusszák örök álmukat.

De mis is volt a Gulag? A szovjet munkatáborrendszer hivatalosan 1930-ban jött létre a titkosrendőrség részeként. A Gulag intézményét 1960 elején szüntette meg a szovjet belügyminisztérium. Politikai foglyokat azonban egészen 1987-ig, a hírhedt Perm-36 tábor bezárásáig tartottak fogva. A Gulag mozaikszó jelentése: Javítómunka-táborok Főigazgatósága. A kifejezést ritkán használják az oroszban, inkább a táborok vagy a zóna terjedt el. A Gulag legismertebb foglya, Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas író becslése szerint összesen mintegy 50 millió ember járta meg a lágereket. Az áldozatok számát egymilliótól 10-20 millió közöttire becsülik a kutatók. Mintegy 600–700 ezer magyar hadifogoly és civil (málenkij robot) került a Gulag táboraiba, közülük 200 ezren nem tértek haza.

 

Karig Sára

Sarkövezet


A költő itt a hóba ír,
mert nincs papír.
És mint a gyémánt, megfagyott,
de nem ragyog
a hó, s a szó, mit hóba vés,
nagyon kevés.

Nem futja már idő, ideg,
az éj hideg;
nem futja már a balga hit,
a szavait nem olvassa el senki sem -
mégis üzen.

A költő itt a hóba ír,
mert nincs papír.
A jég hátán senki sem él,
kemény a tél.
S a lét csak tárgyi tévedés:
az érv kevés.

Ha él, ha vall, ha néha sír,
a hóba ír,
hogy itt is költő - és magyar -
és jót akar,
hogy itt is hinni, írni mer,
hogy írni kell.

Ha erre futtok szarvasok,
megálljatok:
az ember itt a hóba ír,
mert nincs papír.
S a hóba rótt szó nem fehér,
az ón a vér.

 

Karig Sára (1914–1999) műfordító, szerkesztő, újságíró.
1947 és 1953 között a vorkutai tábor rabja.

Forrás: midio.hu