Jóval alacsonyabb inflációhoz mérten emelte a kormány idén a nyugdíjakat. Januárban még 2,8 százalékos inflációval számolt a kormányzat, az év során azonban ennél jóval nagyobb mértékben emelkedtek az árak. Az élelmiszerárak például 7,8 százalékkal emelkedtek, márpedig az élelmiszerek nagyobb súllyal szerepelnek a nyugdíjasok és az alacsony keresetűek kosarában. Így a nyugdíjas infláció mértéke eléri a 4,3 százalékot – írta az mfor.hu.
A lap számítása szerint az infláció és a nyugdíjak mértékének különbségéből adódó, az államkasszában maradó összeg 32 milliárd forintot tesz ki – lényegében ennyivel hitelezték meg havonta a kormányt eddig idén a magyar nyugdíjasok, hiszen a nyugdíjakat mindig legalább az infláció mértékével kell emelni.
Így azonban társadalom idősebb része jelentős hátrányt szenved az alacsonyabb mértékű emelés miatt. A lap arra is kitért, hogy ilyen esetben a kormány novemberben nyugdíjkiegészítéssel kompenzálja a tényleges inflációtól elmaradó emelést: számításaik szerint 1,14 százalékos lehet ez a nyugdíjkorrekció novemberben. Az átlagos 140 ezer forintos nyugdíj esetén 15 960 forintos emelést jelent majd az első 10 hónapra vetítve, az év hátralévő részében pedig már az emelt nyugdíjat kapják majd a jogosultak.
Forás: mfor.hu