Mit csináljunk, ha jön a vihar?

Nyomtatás
Készült: 2016. július 26. kedd, 11:51

A kánikulának vad viharok vethetnek véget, a média szinte naponta jelez szélvihart, felhőszakadást.

A 2016. július 12–14-i viharokat követő kárbejelentések száma a becslések szerint meghaladhatja a 10 ezret, a kárérték pedig elérheti az egymilliárd forintot is – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a legfrissebb becslést. A kárbejelentések folyamatosan érkeznek a biztosító társaságokhoz, több cég is arról számolt be, hogy hétvégi munkavégzést rendelt el, illetve átcsoportosította kárfelmérőit az érintett területekre annak érdekében, hogy minél előbb rendezni tudja a károkat.

A károk jelenős részét a piacvezető lakásbiztosítónál a jég okozta (1251), ezt követi a vihar (352) és a villámcsapás (104). Az Aegon ügyfelei által becsült kárösszeg 340 millió forint, vagyis az átlagkár 178 ezer forint. A vihar a társaság tapasztalatai alapján eddig leginkább Vas megyét sújtotta. Az ott bejelentett majdnem 1,1 ezer kár után a második „top” megyében, Veszprémben 238 esetet jelentettek.

A nyári időszakban az Aegon szerint érdemes megfogadni kármegelőzési programja szakértőinek tanácsait a viharok okozta károk megelőzése érdekében. Nem lehet eleget hangsúlyozni a megelőzés, védekezés fontosságát. Ezért összefoglaltuk, miket érdemes megtenni:


A MABISZ adatai szerint egyébként a 2015-ben az összes, több mint 710 ezer kárbejelentés közül csaknem minden hatodik káresemény a nagy erejű nyári viharokhoz volt köthető. A nyár hagyományosan a leginkább kárveszélyes periódusa az évnek. Az elmúlt öt évben évente átlagosan közel 115 ezer káresemény történt május elseje és augusztus vége között a biztosított lakossági ingatlanokban. A nyári viharok miatt éves átlagban közel 7,5 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók.

(Forrás: azenpenzem.hu)