Ne dőljünk be a csalóknak!

Nyomtatás
Készült: 2024. szeptember 26. csütörtök, 08:07

A police.hu portál adta közre: egy 62 éves, Sopron közelében élő hölgyet a napokban egy magát banki ügyintézőnek kiadó asszony azzal a történettel hívta fel, hogy a folyószámláján veszélyben van a pénze. Nem sokkal később egy másik, akcentussal beszélő nő telefonált, aki rendőrségi menedzserként bemutatkozva rávette a sértettet, hogy egy „védett számlára” utalja el a megtakarított pénzét. Elmagyarázta, hogyan tud belépni a netbankjába, és elutaltatott vele 1,3 millió forintot.

Másnap a csaló ismét telefonált, és még arra is rávette, hogy vegyen fel hitelt. Ezután a kölcsönként felvett közel 6 millió forintot is átutaltatták vele két folyószámlára azzal, hogy így helyezik biztonságba a pénzét, amit majd később visszakap. Kisvártatva a bankja hívta telefonon a sértettet, hogy nagy pénzmozgást látnak a számláján. Erre a becsapott nő elmondta a történteket az ügyintézőnek, és ekkor szembesült azzal, hogy több mint 6 millió forintja bánja a hiszékenységét.

A rendőrség ajánlásai segíthetnek a kockázati tényezők kiszűrésében, hogy biztonságban legyünk a világhálón is. 

 

További hasznos tanácsokat az alábbi linken olvashatnak az online csalásokról: https://kiberpajzs.hu/