A nyári időszámítás Magyarországon minden évben március utolsó vasárnapján kezdődik, ilyenkor hajnalban egy órával előrébb kell állítani az órákat. Idén március utolsó vasárnapján, 2024. március 31-én hajnali 2 óráról 3 órára állítjuk az analóg órákat; a digitális készülékek, okostelefonok órái automatikusan átállnak.
2021-ben járt le az óraátállítás eltörlésének határideje, de az uniós tagállamok nem tudtak közös nevezőre jutni a kérdésben. Tízből nyolc megkérdezett szerint jobb lenne, ha nem állítanánk át évente kétszer az órát, hanem egy időszámítás lenne hazánkban és Európában – derült ki a Publicus Intézet által készített korábbi felmérésből.
A nyári-téli időszámítást kezdetben energiamegtakarítás céljából vezették be. Ezzel kapcsolatban érdekes részlet a felmérésből, hogy minden hetedik (15 százalék) megkérdezett úgy tudja, az óraátállítás azért van, mert konkrét gazdasági hasznot hoz, míg tízből négyen (39 százalék) úgy gondolják, hogy már nincs semmilyen gazdasági haszna, továbbá tízből szintén négyen (41 százalék) úgy tudják, hogy ez az egész csak egy hagyomány.
Ennek hátterében az állhat, hogy az óraátállítás – különösen a tavaszi, amikor „elveszítünk” egy órát alvásból – jelentős hatást gyakorol szervezetünk biológiai órájára, vagyis a cirkadián ritmusra. Ez a belső ritmus szabályozza a testünk napi biológiai folyamatait, mint az alvást, az ébrenlétet, az étvágyat és a hormontermelést. Amikor hirtelen megváltoztatjuk az időt, ezek a folyamatok felborulhatnak, és jelentkezhetnek a már említett panaszok.
Mit tehetünk azért, hogy helyreálljon a biológiai ritmusunk?
A jó hír, hogy 2024-ben az óraátállítás időpontja a húsvéti hosszú hétvégére esik, így hétfőn még kapunk egy kis plusz pihenőt, nem kell rögtön munkával vagy tanulással kezdeni a hetet.