Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Több mint félmillió magánszemély élhet 2016. július 1-jétől az egyszerűsített részletfizetés lehetőségével; akinek legfeljebb 200 ezer forint adótartozása van, az évente egyszer 6 havi pótlékmentes részletben törleszthet, amennyiben ezt kéri a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). 

A NAV tájékoztatása szerint, az ingyenesen benyújtható kérelemben lényegében két adatot kell feltüntetni: az adóazonosító jelet, illetve azt, hogy hány havi részletben törlesztene a magánszemély. 

Az ügyfélkapuval rendelkezők a FAM01-es nyomtatványon kérhetik a kedvezményt, de a kitöltött nyomtatványt természetesen postán is fel lehet adni, vagy személyesen is be lehet vinni a legközelebbi ügyfélszolgálatra. Ugyanakkor a kérelmet az ügyfélszolgálaton szóban is meg lehet tenni.    A kérelemről a NAV határoz, gyakorlatilag a kérelmet önti okirati formába. 

Tekintettel arra, hogy ebben szerepel az, hogy mikor és pontosan mennyit kell fizetni, érdemes fél évig jól megőrizni a határozatot, vagy rögtön ez alapján beállítani a banki átutalást. Ugyanis ha valaki az esedékes részlet befizetését nem teljesíti, a részletfizetési kedvezmény érvényét veszti, és a tartozás egy összegben esedékessé válik. Ez esetben a hivatal a fennmaradó tartozásra az eredeti esedékességtől késedelmi pótlékot számít fel – áll a közleményben.

A NAV hangsúlyozza: a kormány egyik legfontosabb célkitűzése a bürokrácia-csökkentés, amely az adózásban is maximálisan érvényesül. Az egyszerűsített részletfizetés több mint félmillió magánszemélynek biztosít jelentős könnyebbséget. 2017-től megvalósul a lakosság teljes adó-adminisztrácómentessége, jövőre már minden szja-bevallást a NAV tölt ki.

mti

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2018.dec. 12 Sze
Ütemesen haladnak Rakonczayék az Anktartiszon

A pusztazámori gyökerekkel rendelkező Rakonczay Gábor november 19-én vágott neki élete legnagyobb [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 10 H
Milyen is az igazi Karácsony?

Elérkezett a december, az év utolsó hónapja, melyet a magyar népi kalendárium Álom havának, vagy [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 06 Cs
Nem éri meg fémhulladékkal trükközni

A NAV munkatársai fémkereskedelmi ellenőrzéskor súlyos szabálytalanságot [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 01 Szo
Vigyázat, a pénzünket akarják!

Az elmúlt hetekben tömegesen kaptak felhasználói bejelentéseket a kibervédelmi szolgáltató egy [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.nov. 16 P
Alkalmazkodjunk a téli útviszonyokhoz!

Közlekedési szakemberek szerint a téli balesetek egyik fő oka az alkalmazkodás hiánya. Sokan [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size