Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

November első napjától már senki sem köteles elfogadni a régi ezreseket, tovább bővül a digitális egészségügyi rendszer és duplázódik a közfoglalkoztatottak elhelyezkedési juttatása. Emellett tovább bonyolítják a fapadosok a poggyászszabályaikat, fiatalok ezrei juthatnak ingyenes európai vonatozáshoz, valamint könnyebb lesz a Telekom-előfizetők élete.

A kormány november elsejétől megduplázza az elhelyezkedési juttatását azoknak a közfoglalkoztatottaknak, akik sikeresen helyezkednek el a versenyszférában. Így a munkabér mellett járó elhelyezkedési juttatás havi 45,6 ezer forintra emelkedik, ez a kabinet szerint még jobban motiválhatja a közfoglalkoztatottakat, hogy az elsődleges munkaerőpiacon, magasabb bérezés mellett találják meg a boldogulásukat.

Egyre kiterjedettebb lesz a digitális egészségügyi rendszer: november 1-ig kell csatlakozniuk az elektronikus egészségügyi szolgáltatási térhez (eeszt) azoknak a nem közfinanszírozott egészségügyi ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatóknak, amelyek a Központi implantátumregiszter vagy a Nemzeti csípő- és térdízületi endoprotézis beültetés regiszter rendszerébe kötelesek adatokat szolgáltatni. Szintén csütörtökig csatlakozik az online egészségügyi rendszerhez az Országos Mentőszolgálat.

November 1-jétől már nem lehet fizetni – pontosabban senki sem köteles elfogadni – a régi, 2017 előtt kibocsátott ezres bankjegyekkel, amelyekből még több mint 10 millió lehet forgalomban. A határidő után maradnak a posták, a bankfiókok és a jegybank, mint beváltóhelyek. Az ezres címlet az idén ünnepli 35. évfordulóját, ugyanis 1983-ban jelent meg, addig az 500-as volt a legnagyobb értékű bankjegy.

Szeptember 16. óta csak úgynevezett ErP minősítéssel ellátott gázkazánt és vízmelegítőt lehet beszereltetni a háztartásokba. November 1-jétől a készülékek engedélyeztetési folyamata is változik. Ez alapján ki kell vonni a forgalomból minden olyan készüléket, amely nem rendelkezik alacsony kibocsátású engedéllyel. A háztartásokban lévő készülékek tovább működtethetőek, azonban ha csere válik szükségessé, akkor ezekben az új készülékekben kell gondolkodni.

Novembertől tizenkétezer európai fiatal számára nyílik meg a lehetőség, hogy az EU ingyenes InterRail bérletprogramjában körbeutazza Európát. Idén nyáron tizenötezer európai fiatal jutott hozzá az ingyenes vonatjegyekhez, novemberben indul a második pályázati kör. Az unió ingyenes programjának pályázata május végén jelent meg, feltétele volt, hogy a jelentkező uniós állampolgár legyen és 2018-ban legyen 18 éves.

Ismét megváltoztatta a Wizz Air fapados légicég a poggyász-szabályzatát, amelynek lényege, hogy november 1-től kezdődően minden utas felvihet a fedélzetre egy darab ingyenes kézipoggyászt (legfeljebb 40×30×20 centiméter). Ez tulajdonképpen a tavaly október végéig élt szabályuk ismét. A fedélzeti és feladott poggyászokat kombinálva több mint 50 különböző összeállítást választhatnak az utasok. Lépett a Ryanair is: idén januárban egyszer már változtattak, most az új szabály, hogy november 1-től 58 literről 20 literre csökken a kézipoggyászméret a társaságnál, azaz már csak egy csomagot vihetünk magunkkal ingyen a fapados gépeire.

Módosította általános szerződési feltételeit a Magyar Telekom Nyrt., és novembertől enyhíti az előfizetők fizetési felszólításokkal összefüggő terheit. Az NMHH ugyanis korábban úgy találta, hogy a szolgáltató bruttó 750 forintos fizetési felszólítási „eljárási” díjat számít fel alkalmanként – ami méltánytalanul magas a piac többi szereplőjéhez viszonyítva –, és ezt már az első felszólítás esetében is kiszámlázza.

napi.hu

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size