Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A gyermekek után járó ápolási díj összege 2019-től egységesen havi 100 ezer forintra nő – jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. A nem gyerekeket ápolók is többet kapnak majd, de nem annyival. Új kategóriát is bevezetnek.

A kormány 2019. január 1-jétől emeli az ápolási díj összegét (arról, hogy az ápolás munkaviszonnyá válhatna, egyelőre nincs hír). A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Novák Katalin az MTI tudósítása szerint elmondta: a szerdai kormánydöntés értelmében az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen havi 100 ezer forintra nő.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy az emelés folytatódik a következő években is. A cél az, hogy 2022-re – három lépésben – az ápolási díj mértéke elérje az akkori minimálbér összegét. Hasonlóan fokozatosan nő az ápolási díj azoknak is, akik nem a gyermekek jogán kapják. Ez esetben az ápolási díjat – szintén a jövő évtől – 15 százalékkal emelik, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben további öt-öt százalékkal lesz magasabb a díj összege (összesen így 30 százalékos lesz az emelés a mostanihoz képest). 

Novák Katalin hozzátette: azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű gyermekápolási díjat kapnak. Mint mondta, változás az, hogy új kategóriaként bevezette a kormány az önellátásra képtelen gyermeket nevelőknek járó gyermekápolási díjat.

Az alanyi jogon megállapított ápolási díj összege jelenleg 32,6 ezer forint, ami kézhez kapva (nettó összeg) valójában nem éri el a 29,5 ezer forintot. A kiemelt ápolási díj az alapösszeg 180 százaléka, vagyis most 58 680 forint (ennek nettója 52,8 ezer). A tartós ápolást végzők időskori támogatásának havi összege 50 ezer forint.

Forrás: MTI, azenpenzem.hu

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size