Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Március 19-én éjfélig kérhetik a személyi jövedelemadó bevallási tervezetének postázását azok, akiknek nincsen ügyfélkapu-regisztrációjuk, és tavaly nem voltak egyéni vállalkozók – hívta fel a figyelmet  a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az MTI-hez eljuttatott közleményben emlékeztetnek arra, hogy a NAV idén is külön kérés nélkül automatikusan elkészíti az adóbevallás tervezetét azoknak, akikről munkáltatói, kifizetői adattal rendelkezik. Az elkészült tervezeteket április 30-ig küldik el postán azoknak, akik igénylik.

A kérelmet be lehet nyújtani SMS-ben a 06 (30) 344-43-04-es telefonszámon, a NAV honlapján elérhető webűrlap (www.nav.gov.hu/eszja/eszja) kitöltésével és telefonon a 1819-es infóvonalon. Lehet kérni a bevallás tervezetének kiküldését a NAV előzetes regisztrációt és azonosítást igénylő Ügyfél-tájékoztató és Ügyintéző Rendszerén keresztül, az ingyenesen hívható 06 (80) 20-21-22-es telefonszámon, postai úton kötetlen levél formájában és a NAV honlapjáról letölthető BEVTERVK-nyomtatványon, vagy személyesen a NAV ügyfélszolgálatain is.

SMS-ben az SZJA rövidítés mellett az adóazonosító jelet és a születési dátumot kell elküldeni. Egy telefonszámról bármennyi adóazonosító jelre igényelhető a tervezet postázása.

Kiemelték, hogy annak sem kell aggódnia, aki lecsúszik a március 19-ei határidőről, mert május 22-ig személyesen a NAV ügyfélszolgálatain is kérheti adóbevallási tervezetének kinyomtatását. Emellett az adózó bármikor nyithat ügyfélkaput, mellyel adóbevallási tervezetét a www.nav.gov.hu-ról és a www.magyarorszag.hu-ról elérhető "eSZJA Portálon" azonnal megtekintheti.

A személyi jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlásáról május 22-ig lehet rendelkezni, a korábbi évekhez hasonlóan elektronikusan és papíron is – emlékeztet a NAV.

MTI

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2018.jún. 15 P
Alkotói pályázatok a Föld védelmében

Gyermekrajz- és szépírói pályázatot, valamint középiskolásoknak szóló kreatív pályázatot [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.jún. 13 Sze
Múzeumok éjszakája

A június 23-áról 24-ére virradó éjszaka egy szűk nemzedék óta már nem csak a nyári napforduló [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.jún. 04 H
Ismét díjazzák a családbarát önkormányzatokat

Idén ismét lehet pályázni a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) Családbarát önkormányzat [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.jún. 01 P
Június 4.: nemzeti összetartozás napja

Az Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánította a trianoni békeszerződés aláírásának [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.máj. 31 Cs
Rugalmasabbá vált a tűzgyújtási tilalom rendszere

Új, az eddiginél rugalmasabb tűzgyújtási tilalmi rendszer lépett életbe hazánkban. A módosított [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size