Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Ingyenessé válnak a közműcsatlakozások július 1-jétől a családoknak, valamint a kis- és középvállalkozásoknak (kkv), és ennek a körnek mérsékli, vagy teljesen díjmentessé teszi a kormány a kapcsolódó eljárási díjakat, miközben csökkennek az ügyintézési határidők is – jelentette be Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára sajtótájékoztatón Budapesten.

Egy átlagos méretű családi háznál vagy üzlethelyiségnél mindhárom közműcsatlakozás kialakítása esetén a családok 450 ezer és 1,9 millió forint közötti összeget takaríthatnak meg, a kkv-k pedig akár 2,8 millió forintot is – emelte ki Bartal Tamás.

A díjmentesség három szektorra vonatkozik, meghatározott fogyasztási mértékig. A gáz, a villany, valamint az ivóvíz- és szennyvízbekötéseknél a kedvezmény nemcsak az új építésű ingatlanokra érvényesíthető, hanem a lakóingatlan vagy az üzlethelyiség átalakításakor is igénybe vehető – hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

Ezzel a családok újabb jelentős segítséget kapnak az otthonteremtéshez, és a hatályba lépő intézkedések javítják a hazai kkv szektor versenyképességét is – tette hozzá.

A helyettes államtitkár elmondta: a Miniszterelnökség javaslatára az Országgyűlés által elfogadott törvény, valamint az annak végrehajtását szolgáló kormányrendelet értelmében díjmentessé válik a legfeljebb óránként 4 köbméter és a legfeljebb 32 amper névleges teljesítményű fogyasztásmérők beszerelése, valamint a 32 milliméter átmérőjű ivóvízvezeték és a 160 milliméter átmérőjű szennyvízvezeték bekötése. Ezek egy nagyobb lakás vagy egy átlagos méretű családi ház, illetve egy átlagos méretű üzlethelyiség ellátásához elegendőek – jelezte.

Nemcsak a csatlakozási alapdíjakat és a fogyasztásmérő díját engedik el. A gázbekötéseknél az elosztó 250 méterig a közcélú vezetéket is ellenérték nélkül építi ki, ami teljesen új szabály – hangsúlyozta Bartal Tamás.

A villanyszektorban az eddigi kétszeresére emelkedik az az elosztói vezetékhossz, amit az elosztó társaság ingyenesen biztosít.

A víziközmű-szektorban a közműfejlesztési hozzájárulást a lakossági fogyasztóknak már eddig sem kellett fizetniük, a díjmentesség július 1-jétől a kis- és középvállalkozásokra is kiterjed.

A helyettes államtitkár kiemelte azt is, hogy csökkennek a gázszektorban a különdíjas szolgáltatások költségei.

Kitért arra, hogy a kormány a hatósági szemlélet helyett a szolgáltatói szemléletet és hozzáállást szeretné erősíteni a közműcégeknél. Július 1-jétől a fogyasztók jogorvoslatért fordulhatnak a műszaki-biztonsági hatósághoz, ha az elosztó társaság elutasítja közműkiviteli tervüket. Jogorvoslattal lehet élni akkor is, ha az elosztó elutasítja a terv szerint kivitelezett közmű átvételét.

Bartal Tamás hozzátette, hogy ezek a jogorvoslati eljárások díjmentessé válnak.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy jelentősen csökkennek a közmű-csatlakozásokkal kapcsolatos ügyintézési határidők, valamint a korábbi határozatlan idővel szemben meghatározott időhöz lesznek kötve a közművek szolgáltatásai.

MTI

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2018.dec. 12 Sze
Ütemesen haladnak Rakonczayék az Anktartiszon

A pusztazámori gyökerekkel rendelkező Rakonczay Gábor november 19-én vágott neki élete legnagyobb [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 10 H
Milyen is az igazi Karácsony?

Elérkezett a december, az év utolsó hónapja, melyet a magyar népi kalendárium Álom havának, vagy [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 06 Cs
Nem éri meg fémhulladékkal trükközni

A NAV munkatársai fémkereskedelmi ellenőrzéskor súlyos szabálytalanságot [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 01 Szo
Vigyázat, a pénzünket akarják!

Az elmúlt hetekben tömegesen kaptak felhasználói bejelentéseket a kibervédelmi szolgáltató egy [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.nov. 16 P
Alkalmazkodjunk a téli útviszonyokhoz!

Közlekedési szakemberek szerint a téli balesetek egyik fő oka az alkalmazkodás hiánya. Sokan [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size