Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Július 8-ától közlekedik az új közvetlen repülőtéri buszjárat Budapesten; a 100E jelzésű járat a Liszt Ferenc-repülőtér és a Deák Ferenc tér között szállítja majd az utasokat – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes budapesti sajtótájékoztatóján.

A közvetlen járatra egy jegy 900 forintba kerül majd. Az utasokat egyedi arculatú, alacsonypadlós és légkondicionált buszok szállítják majd, amelyek félóránként indulnak – közölte.

A járat a Deák Ferenc térről indulva csak a Kálvin téren áll majd meg a repülőtér felé, viszont a korai órákban, amíg a metrók nem közlekednek, az Astoriánál is fel lehet majd szállni rá. A repülőtér felől érkező buszokról a Kálvin téren és az Astoriánál is le lehet majd szállni. 

A főpolgármester-helyettes elmondta, a buszjárat alkalmazkodik a repülőtéri forgalomhoz: a Deák Ferenc térről reggel 4 órakor indul első busz a reptérre, az utolsó 23.30-kor. A repülőtérről a belvárosba reggel 5 órakor indul az első busz, az utolsó 0.30-kor.

A buszok a forgalomtól függően akár 35 perc alatt megteszik az utat – fűzte hozzá. 

Szalay-Bobrovniczky Alexandra megjegyezte azt is, hogy a 200E jelzésű járat, amely a Kőbánya-Kispest metróállomás és a repülőtér között közlekedik, a továbbiakban is szállítja az utasokat az eddigi díjszabás mellett.

Kitért arra is: a vizes világbajnokság nagyon jó alkalom a járat igénybevételére, de arra „szeretnének berendezkedni”, hogy a közvetlen járat hosszú távon szolgálja a turistákat és a repülővel utazó magyarokat.

MTI

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2018.dec. 12 Sze
Ütemesen haladnak Rakonczayék az Anktartiszon

A pusztazámori gyökerekkel rendelkező Rakonczay Gábor november 19-én vágott neki élete legnagyobb [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 10 H
Milyen is az igazi Karácsony?

Elérkezett a december, az év utolsó hónapja, melyet a magyar népi kalendárium Álom havának, vagy [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 06 Cs
Nem éri meg fémhulladékkal trükközni

A NAV munkatársai fémkereskedelmi ellenőrzéskor súlyos szabálytalanságot [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 01 Szo
Vigyázat, a pénzünket akarják!

Az elmúlt hetekben tömegesen kaptak felhasználói bejelentéseket a kibervédelmi szolgáltató egy [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.nov. 16 P
Alkalmazkodjunk a téli útviszonyokhoz!

Közlekedési szakemberek szerint a téli balesetek egyik fő oka az alkalmazkodás hiánya. Sokan [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size