Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) idén is meghirdeti a „Nyári diákmunka programot” 2,3 milliárd forintos támogatási összeggel, amelyben a 16–25. év közötti diákok a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél kaphatnak munkalehetőséget – közölte az NGM az MTI kérdésére válaszolva kedden.

Tájékoztatásuk szerint a programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a program indulásakor (július 1-jén) már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor (augusztus 31-én) pedig még nem múltak el 25 évesek. Az idén rendelkezésre álló összegből nagyjából 25-30 ezer diáknak tudnak munkát biztosítani a nyári időszakban. A program emellett lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítéséhez is.

A program a béreket támogatja, a 100 százalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás foglalkoztatás mellett. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált szakmunkás bérminimum időarányos részének felel meg, így a szakképzetteknél 120 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezőknél 95 625 forint lehet személyenként és havonta. 

Az önkormányzatoknak a járási hivatalokhoz kell benyújtani a felmerülő munkaerőigényüket. A diákok június 19-étől regisztrálhatnak az illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályánál.

A program már diákkorban elősegíti a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja – olvasható a tárca közleményében. Felidézték, hogy tavaly több mint 26 ezer fiatal szerzett munkatapasztalatot a nyári diákmunkaprogramban.

A diákok 16 éves kortól létesíthetnek munkaviszonyt, a megkötött munkaszerződés azonban csak a törvényes képviselő hozzájárulásával lesz érvényes – olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) honlapján a nyári diákmunka vállalásáról közzétett tájékoztatásában. Kiemelték: a munkaszerződésnek tartalmaznia kell a munkavállaló alapbérét, munkakörét, valamint a munkaviszony időtartamát – határozott vagy határozatlan –, valamint a munkaviszony jellegét, hogy teljes munkaidős vagy részmunkaidős a foglalkoztatás, illetve a munkavégzés helyét. A munkaviszony létrejöttét a munkáltatónak be kell jelentenie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV).

A diákok egyszerűsített foglalkoztatás vagy alkalmi munka formájában is dolgozhatnak. Mezőgazdasági és turisztikai idénymunkánál ugyanazzal a munkáltatóval legfeljebb évi 120 munkanapra, alkalmi munkánál legfeljebb öt egymást követő napra, egy hónapon belül legfeljebb 15 napra, évente pedig legfeljebb 90 napra terjedhet ki a munkaviszony.

Az iskolaszövetkezeti foglalkoztatásról közölték: a feleknek személyes közreműködésről szóló megállapodásokat kell kötniük, amelyekben egyebek mellett rögzítik a diák által vállalt feladatok körét és az egyes feladatokhoz kapcsolódó díj legkisebb összegét. A megállapodásra a polgári törvénykönyv megbízási szerződésekre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.

A munkavégzés korlátai közül kiemelték, hogy a fiatalkorúak nem végezhetnek éjszakai munkát, nem rendelhető el számukra rendkívüli munkaidő, napi munkaidejük nem haladhatja meg a 8 órát.

A diák munkavállalóknak is jár az éves rendes szabadság, a naptári évnél rövidebb foglalkoztatásnál az éves szabadság időarányos részét vehetik igénybe: ha tehát a diák 1 hónapig dolgozik, részére a 20+5 nap szabadság 1/12-ed része, vagyis 2 munkanap szabadság jár.

A munkaszerződésben a felek megállapodhatnak havi, heti, napi vagy órabérben, vagy teljesítménybérben is. A munkavállalónak azonban mindenképp meg kell kapnia a minimálbért, ami 8 órás foglalkoztatásnál bruttó 127 500 forint – közölte a minisztérium.

 

MTI

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2018.dec. 12 Sze
Ütemesen haladnak Rakonczayék az Anktartiszon

A pusztazámori gyökerekkel rendelkező Rakonczay Gábor november 19-én vágott neki élete legnagyobb [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 10 H
Milyen is az igazi Karácsony?

Elérkezett a december, az év utolsó hónapja, melyet a magyar népi kalendárium Álom havának, vagy [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 06 Cs
Nem éri meg fémhulladékkal trükközni

A NAV munkatársai fémkereskedelmi ellenőrzéskor súlyos szabálytalanságot [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 01 Szo
Vigyázat, a pénzünket akarják!

Az elmúlt hetekben tömegesen kaptak felhasználói bejelentéseket a kibervédelmi szolgáltató egy [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.nov. 16 P
Alkalmazkodjunk a téli útviszonyokhoz!

Közlekedési szakemberek szerint a téli balesetek egyik fő oka az alkalmazkodás hiánya. Sokan [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size