Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Trükkös lopások, csalások miatt válnak áldozattá az idős emberek. Ezért a rendőrség felvilágosító programot indít számukra. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig egy olyan karpereccel látja el őket, amelynek megnyomásával segítséget tud kérni – mondta el az InfoRádiónak Németh Ágnes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának vezetője.

A kétéves kísérleti időszak lezárulta után, idén ősszel indul el a Segítő kezek infokommunikációs program, amely egyszerre szolgálja az idős emberek egészségmegőrzését és biztonságérzetének erősítését – mondta Jeneiné Rubovszky Csilla, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa.

A százezer leginkább rászoruló idős ember közül ötezren kaphatnak számítógépet vagy az egészségügyi állapotukat figyelő, vészjelzésre is alkalmas karperecet, esetleg igényelhetik mindkettőt. A napokban egyébként már megkezdődött annak az 1050 közmunkásnak a képzése, aki rendszeresen kapcsolatot tart az idősekkel és a bűnmegelőzéssel kapcsolatos információkat ad át nekik.

A programba bekapcsolódó településeken a jövőben bárki beléphet a Segítő kezek rendszerébe, a közmunkások vagy a rendszer működését korábban elsajátító fiatalok pedig otthonában tanítják meg neki az eszközök kezelését.

Tavaly Magyarország lakosságának 19 százaléka volt 65 év feletti, de ez az arány 2030-ra várhatóan 24 százalék közelébe emelkedik. Egy 2013 őszén készült felmérés szerint az e korosztályba tartozók három legfőbb problémája az egészségromlás, a magányosság és a bűncselekményektől való félelem volt, a kormányzat célja pedig az, hogy mindenkinek méltó időskora lehessen.

Szólt arról is: felmérésükben az is vizsgálták, hogy az idősek a számítógéppel vagy az okostelefonnal összekötött rendszert részesítik előnyben, de utóbbi eszköz nem nyerte el a korosztály tetszését.

Németh Ágnes, az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának vezetője arról beszélt: az 1050 közmunkás feladata lesz, hogy az időseket megismertesse a tipikus jogsértésekkel, azok megelőzésének lehetőségével, az ilyen esetekben szükséges eljárásokkal, de azzal is, szükség esetén kihez fordulhatnak, ha nincs a közelben rendőr.

Forrás: InfoRádió

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size