Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Május 5-én a horvát, német, szerb és szlovák nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2016/2017-es tanév tavaszi érettségi időszaka – közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. A mostani vizsgákon összesen 108 500 diák ad számot tudásáról.

Május 5. és június 30. között a középiskolákban – valamint a 20 fővárosi és a megyei kormányhivatal szervezésében – 1170 vizsgahelyszínen szervezik meg az érettségiket. Az érettségizők közül közel 73 ezer végzős középiskolás az, aki ebben a vizsgaidőszakban tesz majd le várhatóan a „rendes” érettségit, azaz szerezhet érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül még – az érettségi rendszer által nyújtott lehetőségekkel élve – mintegy 35 500-an tesznek a jelentkezések alapján legalább egy tárgyból valamilyen fajta érettségit. 

A vizsgákat 3190 érettségi vizsgabizottság közreműködésével szervezik meg. A vizsgaidőszak kezdete május 5. (első vizsganap), a vége június 30. (a középszintű szóbelik utolsó vizsganapja) lesz. Az írásbeli vizsgák május 5-étől május 26-áig tartanak.

Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdő időpontja június 8., a végső időpontja június 15. lesz, a középszintű szóbeli vizsgák időszaka a június 19–30. időszakra esik.

A jelentkezők együttesen mintegy 399 300 vizsgát tesznek majd várhatóan le. Érettségi bizonyítványaikba és tanúsítványaikba további 33 500 érettségi vizsgaeredmény kerülhet be, a már korábban megszerzett vizsgaeredményeik alapján. A megszervezendő 399 300 vizsgából 41 ezer vizsga emelt szintű, 358 300 pedig középszintű vizsga lesz.

A jelentkezők választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban – az idegen nyelven letett tárgyakat (pl. történelem, matematika, biológia, földrajz, fizika, kémia, informatika) külön számolva – 175 vizsgatárgyból lesz középszintű és 94 vizsgatárgyból emelt szintű érettségi vizsga. Immár hetedik éve emelt szintű érettségi vizsga csak azokból a vizsgatárgyakból tehető, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők.

A május–júniusi vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a hét vizsgafajta, így a jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi letételével.

MTI

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2017.okt. 18 Sze
Érdemes betekinteni a hitelbiztosítéki nyilvántartásba

Érdemes betekintenie a hitelbiztosítéki nyilvántartásba annak, aki használt autót vagy egyéb nagy [ ... ]

OrszágosBővebben
2017.okt. 17 K
Elkezdődött a keresztféléves felvételi eljárás

Már lehet jelentkezni a jövő februárban induló keresztféléves felsőoktatási képzésekre. A jelentkezők [ ... ]

OrszágosBővebben
2017.okt. 16 H
A NAV segítséget nyújt az internetes vásárláshoz

A biztonságos internetes vásárláshoz nyújt segítséget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának [ ... ]

OrszágosBővebben
2017.okt. 12 Cs

November 10-én egy utalványon kapják meg az érintettek a novemberi nyugdíjat, az egyösszegű emelést [ ... ]

OrszágosBővebben
2017.okt. 12 Cs
Több havi részszámla egy borítékban

A Nemzeti Közművek földgázszolgáltatója októbertől egy borítékban egyszerre akár több havi [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size