Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A kormány úgy számol, hogy jövőre három százalék lesz az infláció, így ugyanekkora mértékű nyugdíjemelés várható” – nyilatkozta a sajtónak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki arról is beszélt, hogy a nyugdíjasok az év végén is kaphatnak pluszjuttatást.

Hamarosan a parlament elé kerül az ország 2018-as költségvetéséről szóló törvénytervezet, a javaslat sok más mellett a jövő évi nyugdíjemelés nagyságát is meghatározza. Az aktuális nyugdíjemelés mértéke megegyezik a tervezett infláció, vagyis a várható árnövekedés nagyságával. Az idősek járandósága ezek alapján három százalékkal emelkedik 2018-ban.

Mivel az infláció várhatóan több lesz az idénre tervezett 1,6 százaléknál, az év végén nyugdíj-kompenzáció következhet. A pluszpénzek kifizetéséről az inflációs adatok ismeretében, novemberben dönthet a kormány. A nyugdíjasok visszamenőlegesen akkor kézhez is kapják az őket megillető összeget.

Varga Mihály megjegyezte, hogy szóba jöhet idén az úgynevezett nyugdíjprémium ügye is. Szintén jogszabály rendelkezik arról, hogy az idősek külön kifizetésre számíthatnak, ha a GDP növekedésének mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, emellett teljesül az államháztartás tárgyévi egyenlegcélja.

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2018.ápr. 20 P
Pályázat diákoknak

A Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.ápr. 19 Cs
Virágos Magyarország verseny – 25. alkalommal

Május végéig jelentkezhetnek a települések önkormányzatai az idén 25. alkalommal meghirdetett [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.ápr. 18 Sze
Előzzük meg a szabadtéri tüzeket!

A szabadtéri tüzek jellemzően az év két időszakában jelentenek komoly [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.ápr. 17 K
Jó tanácsok a rendőröktől

Az Érdi Rendőrkapitányság és a Diósdi Rendőrőrs munkatársai az Érdi Városi Polgárőr Egyesülettel [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.ápr. 16 H
Ismét Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison

Immár 25. alkalommal rendezik meg április 19–22. között a  Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size