Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A kötelező felelősségbiztosításról  szóló törvény szerint a biztosító jellemzően a kötvény megküldésével jelzi, hogy létrejött a biztosítási szerződés. Kevesen tudják viszont, hogy ez a papír önmagában csak a biztosító kockázatvállalásának első 60 napjában igazolja, hogy van érvényes kgfb-szerződésünk
– mondta Binder István, a jegybank felügyeleti szóvivője. Ha nincs kötvény, az első 60 napban e célra a biztosítási ajánlat ügyfélnél található példánya is megfelelő lehet igazolásra, ám csak akkor, ha a biztosító és az ügyfél is megfelelően rögzítették azon a jogszabály által előírt adatokat.

A kgfb-díj befizetését az ügyfél  a befizetett csekkszelvénnyel, az utalásról szóló bizonylat másolatával vagy pedig a biztosítótól automatikusan erre kapott igazolással bizonyíthatja.

A szóvivő szerint a lényeg, hogy legyen nálunk egy dokumentum, ami a díjfizetést – és így a biztosítás fedezettségét – igazolja. Átutalásnál célszerű kinyomtatni és magunknál tartani a díjfizetést igazoló dokumentumot. Ilyenkor fontos az is, hogy az utalási bizonylaton pontosan ott legyen azon időszak dátuma is (vagyis mondjuk a következő fél év), amire befizettük a pénzt.

A biztosítói szerződés kezdete utáni 60. naptól tehát már nem elég önmagában a szerződés megkötését igazoló dokumentum (például kötvény). Emellé egy, az adott időszakra vonatkozó díjfizetésről szóló bizonylatot is a járműben kell tartanunk. Ezt a két (szerződési, illetve díjfizetési) igazolást egyetlen papírral is kiválthatjuk. Binder szerint ez lehet a nemzetközi zöldkártya vagy egy olyan –  megfelelő tartalmú – biztosítós igazolás, amelyet az aktuális díj befizetését követően küld ki biztosítótársaságunk. Ezeken együtt szerepel nemcsak az, hogy van biztosítási szerződésünk, de a kifizetett biztosítási időszak dátuma is.

A másik említett biztosítós igazolást a biztosítók ügyfélkérésre is kiküldhetik, de a gyakorlatban ezt jellemzően azok az ügyfelek kapják, akik nem a csekkes díjbefizetést választották. Mindezeken felül a különböző hatósági (például rendőrségi, bírósági) eljárásoknál, illetve más biztosítónál a kárrendezésnél a megszokottnál több adatot tartalmazó kgfb-fedezetigazolásra is szükség lehet. Ezeket a biztosítók külön kérésre állítják ki.

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size