Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Pest Megye Önkormányzata idén is meghirdeti a Környezetvédelméért Díj pályázatot, amivel az épített és természetes környezet állapotának megóvásáért, jobbításáért és fejlesztéséért tett erőfeszítéseket ismeri el.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Pest Megye Környezetvédelméért Díj adományozása tárgyában

Pest Megye Önkormányzata nagyra becsüli a megye lakossága, valamint közösségei által az épített és természetes környezet állapotának megóvásáért, jobbításáért és fejlesztéséért tett erőfeszítéseket, ezért e területen elért kiemelkedő teljesítmények elismerésére 2008. évtől Pest Megye Környezetvédelméért Díj elnevezéssel kitüntető díjat alapított.
Fentiek elismerésére 2016-ban ismét meghirdetésre kerül a „Pest Megye Környezetvédelméért Díj” című pályázat.

A pályázat követelményei
Adományozható a díj azoknak, akik Pest megye épített és természetes környezetének megóvása, fejlesztése, a környezettudatos szemlélet kialakítása érdekében olyan magas színvonalú, kiemelkedő értékű és eredményes munkát végeztek, amelynek eredménye az adományozást megelőző évben valósult meg.

A díjból évente
• Egy adományozható természetes személyek részére. Az elismerésre érdemes személy elhalálozása esetén posztumusz kitüntetés adományozható, amelynek átvételére a legközelebbi hozzátartozó jogosult.
• Egy adományozható a jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezetek részére.
Nem díjazhatók azok a gazdasági társaságok, amelyeknek gazdasági érdeke, hogy a környezetvédelemre kiemelt figyelmet fordítsanak.

Az adományozás rendje
A díjak odaítélésére az előkészítő eljárás során javaslatot tehetnek:
a) a Pest megyében működő települési önkormányzatok,
b) a területileg illetékes országgyűlési képviselők,
c) a közgyűlés tagjai.
Az önkormányzatok, a területileg illetékes országgyűlési képviselők illetve a közgyűlés tagjai számárta azonban bárki javaslattal élhet.
A benyújtott pályázatok közül a díjak odaítélésére a közgyűlés önkormányzati ügyekkel foglalkozó bizottsága tesz javaslatot. A kitüntető díjak adományozásáról a közgyűlés dönt.

Díjazás módja
A díjjal díszoklevél és emlékplakett jár.
A díjak átadására ünnepélyes keretek között, a Megyenap alkalmából 2016. decemberében megrendezésre kerülő ünnepségen kerül sor.
Formai követelmények
A pályázat szöveges részből és fotódokumentációból áll, egyben összefűzött, vagy egybekötött A/4 formátumban.

Tartalmi követelmények
A benyújtandó dokumentumnak minimum tartalmaznia kell:
• a javasolt személy vagy közösség nevét, címét, elérhetőségeit (cím, telefon, email),
• a javaslattevő nevét, címét, elérhetőségeit (cím, telefon, email),
• a javasolt személy, vagy közösség tevékenységének rövid /néhány A/4 gépelt oldal terjedelmű/ összefoglaló jellegű bemutatása, amely a végzett környezetvédelmi, természetvédelmi munka, tevékenység eredményességének, színvonalának, kiemelkedő értékének írásos, esetleg fotódokumentációval kiegészített bemutatására, dokumentálására fókuszál. A bemutatásnak azokat a szempontokat kell érintenie, amelyek a végzett tevékenység értékét, kiemelkedő színvonalát és eredményességét támasztják alá.

A pályázat beadási határideje: 2016. október 3.

A pályázat beadási helye
A pályázatot személyesen vagy postán lehet eljuttatni az alábbi címre:
Pest Megyei Önkormányzati Hivatal
Elnöki és Területfejlesztési Iroda
1052 Budapest, Városház u. 7.
A borítékra kérjük, írják rá a pályázat címét:
„Pest Megye Környezetvédelméért Díj 2016.”
A hatályos rendelet (6/2015. (V. 11.) önk. rend.) letölthető Pest megye honlapjáról. Felmerülő kérdéssel, problémával a Pest Megyei Önkormányzati Hivatal, Elnöki és Területfejlesztési Iroda munkatársához:Schindler-Kormos Eleonóra területfejlesztési és területrendezési referenshez lehet fordulni az alábbi elérhetőségeken:

1052 Budapest, Városház u. 7.
Tel: 06-1-233-68-60; Fax: 06-1-233-68-90
Mobil: 06-20-352-9609
E-mail: kormose@pestmegye.hu 

A díjak visszavonása
A kitüntető díjat vissza lehet vonni, ha a kitüntetett arra érdemtelenné válik. A kitüntető díj visszavonásáról a közgyűlés dönt, az adományozás rendjének szabályai alapján.

www.pestmegye.hu

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2018.dec. 17 H
Javaslatot tettek az égetés betiltására

Helyezzék hatályon kívül a környezet védelmének általános szabályairól szóló, immár több [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 12 Sze
Ütemesen haladnak Rakonczayék az Anktartiszon

A pusztazámori gyökerekkel rendelkező Rakonczay Gábor november 19-én vágott neki élete legnagyobb [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 10 H
Milyen is az igazi Karácsony?

Elérkezett a december, az év utolsó hónapja, melyet a magyar népi kalendárium Álom havának, vagy [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 06 Cs
Nem éri meg fémhulladékkal trükközni

A NAV munkatársai fémkereskedelmi ellenőrzéskor súlyos szabálytalanságot [ ... ]

OrszágosBővebben
2018.dec. 01 Szo
Vigyázat, a pénzünket akarják!

Az elmúlt hetekben tömegesen kaptak felhasználói bejelentéseket a kibervédelmi szolgáltató egy [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size