Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Felelősséggel éljük mindennapjainkat! címmel közölt beszélgetést a Zámori Hírek a 2021/6. számában Pusztazámor polgármesterével, Pátrovics Benedekkel. Az interjút az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk.

– Polgármester Úr! A tavalyi és az idei évet is végig kísérte a koronavírus-járvány. Milyen helyzetben indult neki a település a 2021-es esztendőnek?

– Valóban, immár lassan két esztendeje velünk van a világjárvány. Az előírt és szükségszerű védelmi intézkedések betartása mellett mind a képviselő-testület tagjai, mind a Polgármesteri Hivatal dolgozói azon voltak, hogy lehetőség szerint biztosított legyen a település megszokott élete, a betervezett feladatok folyamatos végrehajtása. Úgy gondolom, hogy ezt, együttműködésben a lakossággal, sikerült is megvalósítani. Bár a törvény kiemelt szerepet és jogkört biztosított a polgármesternek, az egyszemélyben meghozott döntéseim előtt mindig kikértem képviselő-társaim véleményét, figyelembe vettem javaslataikat.

– A korábbi években megszokott tervszerű és céltudatos munkát, a fejlesztéseket mennyiben befolyásolta a rendkívüli helyzet? Sikerült-e továbbvinni a kitűzött fejlesztéseket?

– Elmondhatom, hogy az idei évre betervezett feladatainkat, beruházásainkat kivétel nélkül sikerült megvalósítanunk. Hosszú évek után aktuálissá vált a Polgármesteri Hivatal épületének korszerűsítése, rendbetétele. Megtörtént a tetőcsere, kondenzációs kazán beépítésével átalakítottuk a fűtési rendszert, energiatakarékos fogyasztókkal modernizáltuk a hivatal helyiségeinek világítását, majd egy tisztasági festés zárta a sort. Aktuálissá vált több informatikai eszköz cseréje is. Mintegy 14 millió forintot költöttünk a játszótér fejlesztésére.. Több mint 12 millió forintba került az óvoda korszerűsítése – nyílászárócsere, tisztasági festés, tetőjavítás, számítógépek cseréje –, mely összegnek mintegy 50 százalékát pályázati forrásból fedeztük. Közel egymillió forintba került az Egészségház strukturált számítógépes hálózatának kialakítása. Közterületeinkkel is folyamatosan törődtünk az év során, szemétgyűjtőket vásároltunk, felújítottuk az üdvözlőtáblát és rendszeresen átfestettük az útburkolati jeleket. Nem volt halasztható a szennyvízátemelő szivattyúk javítása, erre 1,7 millió forintot költöttünk. Mintegy egymillió forintos támogatást nyújtott a testület különböző köz- és karitatív célú programok támogatásokra.

– Milyen beruházások indítását tervezik 2022-ben?

– Két nagy beruházást kezdünk a jövő év tavaszán. Az egyik a szennyvíztisztító telepünk kapacitásbővítése, ami mintegy 150–200 millió forintos program. Alapvetően saját forrásból finanszírozzuk, de azon dolgozunk, hogy pályázati forrással is tudjuk segíteni a megvalósulását. A másik a Móricz Zsigmond utca felújítása, amelyre mintegy 80 millió forintot fordítunk. Már megtörtént a kivitelező kiválasztása és a napokban a szerződéskötésre is sor kerül, így nincs akadálya annak, hogy 2022 tavaszán megújuljon a községünkbe vezető útszakasz.

– A helyi kulturális és civil életet is alapvetően befolyásolta a különleges helyzet.

– Így igaz, a járványhelyzet adott jellemzőinek figyelembevételével döntöttünk a különböző községi és intézményi rendezvények megtartásáról, illetve elhalasztásáról. A korlátozásokat a lakosság megértéssel fogadta. Volt olyan program, amit a járványügyi szempontok, a lakosság egészségének megóvása érdekében le kellett mondanunk, de volt olyan is, például az idősek napja, amelyet az előírások szigorú betartása mellett sikerült megtartanunk. E pillanatban úgy tervezzük, hogy december 18-án megrendezzük az iskola előtt a szokásos Mindenki karácsonyfája elnevezésű rendezvényt, melyen Gulyás Ferenc tárnoki népzenész, előadóművész lesz a vendégünk.

– Úgy tűnik, hogy a járvánnyal továbbra is számolni kell. Hogyan értékeli az idei esztendőt, a tett erőfeszítéseket? Hogyan készül a képviselő-testület, a község vezetése 2022-re, és milyen együttműködést vár el a lakosságtól?

– Jelenleg a járvány negyedik hulláma sújt bennünket, és nagyon úgy néz ki, hogy a pandémia még egy ideig az életünk része lesz. Úgy értékelem, hogy településünk a rendkívüli helyzetben minden tekintetben megőrizte működőképességét, jelentős korlátozásokra nem került sor. Azt kérem a pusztazámoriaktól, hogy továbbra is felelősséggel éljék a mindennapjaikat, tartsák be az előírt és javallott járványügyi előírásokat. A képviselő-testület, a Polgármesteri Hivatal és a helyi intézmények mindent megtesznek, hogy minden területen megőrizzük az elért színvonalat.

– Az idei karácsony mennyiben lesz más, mint a korábbi években megszokott ünnep?

– Miként tavaly is tettük, idén is felősséggel kell ünnepelnünk. Remélem, hogy a szűkebb családok meghitt együttlétét nem fenyegeti veszély, közvetlen családtagjainkkal együtt, békességben, nyugalomban ülhetjük meg a szeretet ünnepét. Ezt a felelős hozzáállást kérem az előttünk álló 2022-es esztendőre is. Vigyázzunk magunkra, családunkra, faluközösségünkre! Szép karácsonyt és sikeres, erőben-egészségben megélt új esztendőt kívánok minden kedves pusztazámori lakosnak!

Kiss Zoltán

Fotó: A szerző felvétele

 

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size