Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Fokozottan figyeljék a telefonjukat az érintett korosztályba tartozó krónikus betegek: szöveges üzenetben érkezik majd az oltás pontos időpontja és helyszíne. Csütörtökön sms-ben kap oltási behívót 74 ezer 18 és 60 év közötti krónikus beteg, akiket hétvégén oltanak be.

Egyre több negyvenes éveiben járó kerül hirtelen, súlyos tünetekkel kórházba koronavírus-fertőzéssel, és tegnap az elhunytak között is volt egy 43 éves - hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján.

Ezért a héten ennél a korosztálynál is meggyorsítják az oltásokat, mégpedig új módszerrel. Március 4-én, csütörtökön sms-ben kap majd oltási behívót 74 ezer 18 és 60 év közötti krónikus beteg.  

"Azért ennyien, mert ennyi AstraZeneca-vakcina áll rendelkezésre, amit a kórházi oltópontokon tudnak majd igénybe venni" - mondta Müller Cecília. Figyelje tehát minden érintett a telefonját. Az üzenet tartalmazni fogja majd az oltás beadásának pontos helyszínét és időpontját. 

Az oltások időpontja március 6., szombat és március 7., vasárnap lesz. 

Az operatív törzs azt kéri, hogy a kapott sms-re ne válaszoljanak, akkor sem, ha most nem tudnak valamiért elmenni az oltásra. Ebben az esetben automatikusan egy későbbi időpontra sorolódnak. 

"Annyi oltóhelyet nyitnak az oltópontokon, hogy biztonságban tudjon zajlani a védőoltás beadása" - hangsúlyozta Müller Cecília.

Elmondta: fontos, hogy felkészülten érkezzenek az oltópontra az érintettek. A következő dolgokat kell magukkal vinniük: 

Ha csak lehetséges, töltsék le a weboldalról a beleegyező nyilatkozatot, hogy ott ne kelljen adminisztrációval foglalkozni.

  • TAJ-kártyájukat és személyi okmányaikat is vigyék magukkal.
  • Figyeljenek a praktikus öltözködésre, hogy a felkar könnyen elérhető legyen.
  • Innivalót vigyenek magukkal, cukorbetegek ételt is.
  • A tisztifőorvos ismertette: Magyarország már 31 millió 14 ezer oltóanyagot lefoglalt, ebből eddig 2 088 705 érkezett meg.

Eddig 758 037 főt oltottak be legalább egyszer. Felhívta a figyelmet, ugyan az oltási terv folyamatosan változik, de aki már korábban kapott időpontot a második oltásra, annak nem változik. 

Ami új, hogy az AstraZeneca-vakcina második adagjának beadását kitolták 12 hétre, és az is kiderült róla, 18 éves kor felett mindenkinek adható, a legidősebbeknek is.

Következő napokban háziorvosaink 250 ezer főt kínai vakcinával tudnak oldani, ezen kívül Moderna áll még rendelkezésre.

A kórházi oltópontokon 114 660 adag Pfizert osztanak szét, ami érkezett az országba, ezt a legidősebbek védőoltására használják fel.

Forrás: erdmost.hu

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2021.ápr. 11 V
Versek a magyar költészet napjára

1964 óta április 11-én, a magyar költészet kiemelkedő alakja, a Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas [ ... ]

OrszágosBővebben
2020.dec. 31 Cs

Év végi számvetésre kért fel neves gondolkodókat, művészeket a hvg; az esszék a hetilap 51–52. [ ... ]

OrszágosBővebben
2020.dec. 17 Cs
Ingyenesen utazhatnak a védekezésben dolgozók

Az egészségügyi dolgozók mellett a védekezésben résztvevő szociális dolgozók, a rendőrök, [ ... ]

OrszágosBővebben
2020.szept. 03 Cs
43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében

301 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, így a Magyarországon [ ... ]

OrszágosBővebben
2020.szept. 03 Cs
Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire

Az Oktatási Hivatal (OH) közzétette a 2020/21-es tanév őszi érettségijének jelentkezési lapját. [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size