Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

A március 16-án országunkban hirtelen ránk köszöntő új rendszer váratlanul ért diákot, szülőt és pedagógust egyaránt. Nem volt ez másképp itt, Pusztazámoron sem. Számunkra is március 13-án derült ki – és nem tudtuk, mi vár ránk.

A hétvége lázas készülődéssel és izgalommal telt köztünk, pedagógusok között is. Két napon keresztül ötleteltünk, beszélgettünk, adtunk egymásnak tanácsokat, bár még nem tudtuk, pontosan hogyan valósítsuk meg és melyik módszer fog beválni. Hirtelen kellett digitálisan képezni magunkat, a szülőket és a gyerekeket is.

Talán az jelentett előnyt, hogy az évek óta jól működő zárt Facebook-csoportok jelen vannak életünkben, és ezeken keresztül tudunk elsődlegesen kapcsolatot teremteni. Ez az első héten így is történt. Küldtük a feladatokat, a gyerekek pedig – a szülők segítségével – megoldották őket. A második héten már bátrabb megoldásokra is vállalkoztunk. A csoportokba feltett videók segítségével és a videochat alkalmazásával többet tudtunk segíteni tanulóinknak. A pedagógusok között azóta is folyamatos a kapcsolattartás, hiszen új rendszerek, felületek működésével ismertetjük meg egymást. Ez mindannyiunknak nagy segítségére van.

Nagy szerencsénk, hogy vannak az ismeretségi körben, családtagok között informatikusok, akik gyors segítséget nyújtottak, hogy az online oktatás valóban megtörténhessen. Ehhez jelenleg főként a Zoom alkalmazást használjuk. Előnye, hogy egyszerre egy osztálynyi gyerekkel teremthetünk kapcsolatot, így tényleges online tanítás zajlik a felületen. Azonban van hátránya is, rövid ideig (kb. 30 percig) használható folyamatosan. 

A szülők visszajelzései nagyon pozitívak, látják, hogy valóban dolgozunk a helyzet megoldásán. Aki nem tud az internet segítségével kapcsolatot létesíteni tanítójával, annak biztosítjuk a feladatok nyomtatott változatát is, melyet az iskolában kaphatnak meg, hiszen állandó ügyelet van; a takarítók folyamatosan tisztítják, fertőtlenítik az iskola berendezéseit.

Hogyan viselik az új rendszert a gyerekek? Nehéz rá válaszolni. Voltak, akik már egy hét elteltével sírdogáltak az iskola után, ami nem meglepő, hiszen tanulóink tényleg szeretnek ide járni, a Pusztazámori Tagiskola közösségéhez tartozni. Belegondolva, nem lehet könnyű, sőt gyerekként nagyon nehéz feldolgozni ezt a kialakult helyzetet, hiszen nekünk, felnőtteknek sem egyszerű. Ez most nem a vakáció, melyet egy tanulással, munkával telt év után jogosan kapunk, hanem egy kényszerhelyzet, hiszen nincs rá jobb megoldás. Tudomásul kell venni, hogy vigyáznunk kell egymásra és másokra is. Szerencsés helyzetben vannak azok a gyerekek, akiknek a szülei tudnak otthonról dolgozni. Akiknek munkába kell járniuk, azoknak még a gyermek elhelyezéséről is gondoskodniuk kell. Szerencsére ez iskolánk minden diákjánál megoldódott. Senki nem jelezte, hogy ilyen irányú segítségre lenne szüksége. A munka tehát jelenleg is folyik, és várjuk a tavaszi szünetet.

És, hogy ez a helyzet minél előbb megoldódjon, üzenem: mindenki, aki teheti, maradjon otthon!

 

Patóné Hradil Adrienn

megbízott tagintézmény-vezető

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2020.szept. 03 Cs
43-mal nőtt a fertőzöttek száma Pest megyében

301 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést az elmúlt 24 órában, így a Magyarországon [ ... ]

OrszágosBővebben
2020.szept. 03 Cs
Szeptember 7-ig lehet jelentkezni az őszi érettségire

Az Oktatási Hivatal (OH) közzétette a 2020/21-es tanév őszi érettségijének jelentkezési lapját. [ ... ]

OrszágosBővebben
2020.aug. 19 Sze
Szent István emlékezete

Pusztazámor lakossága augusztus 20-án délelőtt emlékezik államalapító királyunkra. Az alábbiakban [ ... ]

OrszágosBővebben
2020.aug. 14 P

Jóval alacsonyabb inflációhoz mérten emelte a kormány idén a nyugdíjakat. Januárban még 2,8 százalékos [ ... ]

OrszágosBővebben
2020.aug. 03 H
Tisztíttassunk kéményt!

Augusztust írunk, és ilyenkor természetesen nem látni füstölgő kéményeket, mégis érdemes már [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size