Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Kis falunkban szerencsére több ügyes fiatal sportoló is él. Közülük az egyikkel szinte bármikor találkozhatnak a zámoriak, miközben pályán kívüli edzéseit teljesíti esőben, hóban, fagyban Zámor dimbes-dombos utcáin és jó időben a környező mezőkön, erdőkben. Harmonikus futómozgásáról, valamint eltökéltségéről és konok szorgalmáról is könnyen felismerhető. Ő Csuta Dorottya, a Pegazus Atlétika Egyesület egyik futója.

Ez az esztendő is hasonlóan indult számára, mint az ezt megelőző atlétikával töltött kettő. Az előző év decemberében bevonultak a fedett pályára, hogy megkezdjék a csapattal a felkészülést a 2017-es versenyévre. Azonban maga a versenyév jelentősen eltért az eddigiektől: idén küzdhetett először a nagy presztizzsel bíró magyar bajnoki címekért, hiszen az 13 évesek korosztályban rendeznek először ilyet. Dorottya felkészülése edzője, Gedeon Zsolt irányításával meglehetősen jól sikerült, hiszen 2017-ben minden egyéni bajnoki címet megnyert, amin elindult. Fedettpályán 600 és 2000 méter síkfutás számokban, mezeifutó-bajnokságon, szabadtéri 600 és 2000 méter síkfutás számokban és a hegyifutó magyar bajnokságon sikerült magyar bajnoki címet nyernie. Ezenfelül a Pegazus Atlétika lány csapatával hegyifutó magyar bajnokok lettek, és mezei magyar bajnoki harmadik helyet szereztek. A Diákolimpia sorozatban Budapest bajnok mezei futásban és 600 m síkfutásban, majd ugyanezen számokban az országos diákolimpiai bajnoki címeket is begyűjtötte. Mezei futásban ez különösen nagy szó, hiszen ezért a címért az ország 240 legjobb középtávfutója, triatlonosa, öttusása küzdött, akik a megyei elődöntőkről kemény küzdelemmel jutottak csak be az országos döntőre.

Az évközben elért kimagasló eredmények miatt nyáron meghívták a diákválogatottba 600 m versenyszámban. A megmérettetés Lowiczban (Lengyelország) volt, ahol hat ország legjobb diákjai mérték össze erejüket. A versenyszámot meggyőző versenyzéssel és kiváló időeredménnyel (1:37,27) megnyerte. A nyári pihenő után szeptember elején következett egy fontos tétverseny Székesfehérváron, ahol már a két évvel idősebbek (serdülők – U16 korosztály) döntötték el, hogy ki viselheti a címeres mezt, és mehet a Horvátországban megrendezendő válogatott viadalra. Doró ezen a megmérettetésen legfiatalabbként már indulhatott, és nagyon taktikus versenyzéssel, új egyéni csúccsal (6:39,59) a 2000 méteres távon gyorsabbnak bizonyult a serdülő korosztály magyar legjobbjainál, annak ellenére, hogy ott már többszörös válogatottak és serdülő magyar bajnokok és helyezettek között kellett versenyeznie.

Szeptember 30-án, a horvátországi Varasdon rendezték meg a válogatott viadalt, ahol szlovák, cseh, horvát, szlovén válogatott serdülők küzdöttek meg a magyarokkal, hogy eldöntsék ki a legjobb Európa e térségében. Dorottya újra 2000 m síkfutásban indult. Kiváló rajt után a második helyen haladt a táv feléig, ahol átvette a vezetést szlovén ellenfelétől, majd azt folyamatosan növelve újabb, ezúttal óriási egyéni csúccsal (6:25,88) győzni tudott. A magyar csapat a kiváló egyéni teljesítmények összegzése után megnyerte a viadalt a kiváló atlétikát képviselő csehek előtt. Erős időeredményére a szakemberek is felkapták fejüket, a Magyar Atlétikai Szövetségtől is kiemelt figyelmet ígértek a jövőben. A pusztazámori képviselő-testülete már régebb óta Dorottya mellett áll, hiszen ösztöndíjjal jutalmazza erőfeszítéseit, illetve külföldi versenyzésre is felajánlottak anyagi segítséget. A távolabbi célkitűzés a felnőtt világversenyeken és olimpián történő eredményes részvétel. A közelebbi célok között szerepel – a jövő évi eredményes hazai magyar bajnoki szereplésen kívül – az európai középtávfutás fellegvárában, Skóciában rajthoz állni, és összemérni erejét a helyi atlétákkal, majd a 2019-es Európai Ifjúsági Olimpiai részvétel kiharcolása, valamint az aktuális korosztályos világversenyekre és válogatott viadalokra való kijutás.

De vajon miért éri meg a napi tanulás, korán kelés és iskola után, akár fáradtan is lejárni az edzésekre és elvégezni a munkát? Miből lehet erőt meríteni?

„Nagyon fontos a jó társaság, az edzőtársaimmal nagyon jól érzem magam, edzőmmel, Gedeon Zsolttal is nagyon jó a kapcsolatom. A másik dolog, amiért szeretem az edzésmunkát pontosan elvégezni (még akkor is, ha fáradt vagyok, sötét van már, vagy épp esik az eső), hogy a versenyen ebből meríthetek némi plusz energiát az ellenfelekkel szemben. Egy sikeres verseny, például a mostani válogatott viadal célba érkezésének pillanatában arra gondolok, hogy az összes nehéz edzés minden perce, az elvégzett munka minden métere megérte, mert az eredmény mindenért kárpótol. Ekkor az elégedettség érzése tölt el. Nagyon jólesik az is, amikor barátaim, edzőm, szüleim, ellenfeleim, ismerőseim, tanáraim megdicsérnek egy-egy jó eredmény után” – foglalja össze a kiváló zámori sportoló ars poeticáját.

November végén érkezett a jó hír, hogy az egész éves erőfeszítések és eredmények megkoronázásaként a Magyar Atlétikai Szövetség beválogatta legifjabbként Dorottyát a Héraklész Bajnok Programba, amely az olimpiai sportágak 14-18 éves fiataljainak nyújt anyagi segítséget nagyra törő terveik elérésében eszközök, válogatott edzőtáborok, felmérések biztosítása formájában. A programban való részvétel lehetősége nemcsak anyagi, de óriási erkölcsi elismerés, és talán motiválhatja a többi fiatal sportolót álmaik megvalósításában.

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2024.febr. 28 Sze
Március 15-i program a Bálnában

Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum idén új helyszínen, [ ... ]

OrszágosBővebben
2022.szept. 14 Sze

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.szept. 14 K

Fontos döntést hozott a kormány a hitelmoratóriumról Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 12 H
Segítség a cukorbeteg gyerekeknek

Magyarországon 800 ezer diagnosztizált, a becslések szerint ténylegesen mintegy 1,2 millió cukorbeteg [ ... ]

OrszágosBővebben
2021.júl. 06 K
Nyáron is fontos, hogy adjunk vért!

„A megfelelő véradószám mindannyiunk felelőssége. Az enyém, a tiéd, a miénk. Nem egy nyűg, [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size