Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor Pusztazámor

Átadták a Tigáz volt irodaházából átalakított új iskolát Diósdon. Az épületet az önkormányzat vásárolta meg a gázszolgáltató elköltözése után. Az 1600 négyzetméteres épületben 9 alsós osztály kapott helyet; 4 másodikos és 5 negyedikes, vagyis körülbelül 240 gyerek, akik múlt hétfő óta már az új helyen tanulnak.

Az elmúlt 3-4 évben 200 fővel nőtt az iskola létszáma, ez tette szükségessé a bővítést. A beruházás mintegy 500 millió forintba került, mely összeg zömét helyi erőből fedezték (részben hitel felvételével), de a bővítéshez az állam is hozzájárult.

Bogó László polgármester elmondta: a január 1-jei adatok szerint a város lélekszáma átlépte a 10 ezer főt; zömmel fiatal családok költöznek Diósdra, gyerekekkel, ezért elengedhetetlenné vált az újabb bővítés, és remélik, hogy ezzel a fejlesztéssel néhány évre megoldódnak az elhelyezési gondok. Bogó László hozzátette: már nagyon várták a gyerekek, hogy birtokba vehessék az új iskolát.

Az új diósdi iskolát korszerű, geotermikus fűtési rendszerrel szerelték fel: 100 méter mélyre fúrtak le szondákat, és a föld melegét hasznosítva fűtik, illetve hűtik az épületet.

Forrás: az erdmost.hu nyomán

 

Polgármesteri köszöntő

polgarmester

Szeretettel üdvözlöm a községünk iránt érdeklődő vendégeinket és a pusztazámori lakosokat!

Köszönöm, hogy érdeklődésükkel megtisztelik településünket.

Fogadják soraimat olyan szeretettel, mint ahogy mi pusztazámoriak fogadjuk a hozzánk érkező vendégeket.

Bemutatkozó oldalainkat lapozgatva betekintést nyerhetnek Pusztazámor régmúltjába, jelenébe és jövőjébe, köszönhetően annak, hogy egyre többen munkálkodnak azért, hogy Zámor élete tartalmas legyen.

Pusztazámor értékét, szépségét nem csak a történelmi és építészeti különlegességek, mint például a 3 hektáros arborétum jellegű ősparkkal övezett Barcza kastély, a zámorhegyi remeteség és harangház jelentik, hanem az a természetes igény is benne foglaltatik, ahogyan a településvezetés és az itt lakók ápolják, ahogyan a jelen gondos kezei megbecsülik.

Érdemes elidőzni Zámoron. Nálunk a látogatót először a dombokkal ölelt táj szelíd hívogató szépsége fogja meg, majd az utcák és házak rendje, végül a védett kis völgykatlanban elhelyezkedő település nyugalma, csendje. Aki belekóstol ebbe a világba, bizonyosan visszatérő vendég lesz itt.

Pusztazámor valamennyi lakója nevében tisztelettel köszönti és szeretettel várja:

Pátrovics Benedek
polgármester

Országos hírek

2017.jún. 22 Cs
II. fokú hőségriasztás

Négy napig tartó, II. fokú hőségriasztást rendelt el Szentes Tamás országos tisztifőorvos, az [ ... ]

OrszágosBővebben
2017.jún. 21 Sze
Tűzgyújtási tilalom

Június 20-tól átmeneti időszakra vonatkozó általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a földművelésügyi [ ... ]

OrszágosBővebben
2017.jún. 21 Sze
Védőoltások utazás előtt

Külföldi, főként egzotikus országba való utazás előtt érdemes mielőbb utazási orvoshoz fordulni, [ ... ]

OrszágosBővebben
2017.jún. 20 K
Háromsávos lesz az M7-es autópálya

Az UNITEF-83 Műszaki Tervező és Fejlesztő Zrt. vezette konzorcium tervezheti meg az M7-es autópálya [ ... ]

OrszágosBővebben
2017.jún. 19 H

Országszerte több mint 320 intézmény kétezer programot regisztrált eddig a június 24-én megrendezendő [ ... ]

OrszágosBővebben
További helyi hírek

Keresés

Decrease font size Default font size Increase font size