Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Nyomtatás

Immár 27. alkalommal rendezik meg szeptember 29. és október 2. között a Millenárison a 27. Budapest Könyvfesztivált, térségünk meghatározó szakmai és kulturális fórumát. A fesztivál igényes környezetben, könnyen megközelíthető, központi helyen, megújult kiállítóterekkel várja a látogatóit a Fogadóban (G épület), az Üvegcsarnokban (D épület) és a Millenáris parkjában. A gyerekkönyvesek a D épületben, a többiek a G épületben, illetve a parkban felállított pavilonokban várják az olvasás és a könyvek rajongóit.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan a világ legrangosabb íróit, költőit látja vendégül: 25 ország közel 100 neves alkotója, 400 hazai és határon túli magyar író, tudós, művész vesz részt személyesen a budapesti eseményen.

Az idei fesztivál díszvendége a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics fehérorosz író, akinek a könyvei 19 országban, köztük az Egyesült Államokban, Németországban, Japánban, Kínában, Franciaországban jelentek meg, művei alapján csaknem húsz dokumentumfilm és három színmű született. Írói munkásságát számos díjjal jutalmazták. Az 1953-ban kitüntetett Sir Winston Churchill után ő volt az első, akinek 2015-ben nem szépirodalmi, hanem tényirodalmi munkássága alapján ítélték oda az irodalmi Nobel-díjat, az indokolás szerint „polifonikus írásaiért, amelyek a szenvedésnek és a bátorságnak állítanak emléket korunkban”.

A könyvfesztiválon évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Idén a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a szlovákiai Bázis Egyesülettel együttműködve a szlovák és a szlovákiai magyar irodalom legjavát hozza el Budapestre.

A 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált Tóth Krisztina József Attila-díjas költő, író, műfordító nyitja meg 29-én 16 órakor a Nemzeti Táncszínház dísztermében. Beszédet mond Görözdi Judit irodalomtörténész, a Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézetének igazgatója.

 A Budapest Nagydíjat és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése díját Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere és Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke adja át a fesztivál díszvendégének, Szvetlana Alekszijevicsnek. Laudációt mond Háy János József Attila-díjas író, költő. A díjátadást pódiumbeszélgetés követi, melynek moderátora M. Nagy Miklós József Attila-díjas műfordító. A megnyitón a szlovákiai Lash&Grey-duó zenél, közreműködik Bánfalvi Eszter és Nagypál Gábor.

A rendezvényen számos kiadó rendez könyvbemutatót, író–olvasó találkozót, kerekasztal-beszélgetést. A Zrínyi Kiadó közönségtalálkozója 30-án 14 órakor kezdődik az Európa Pont előadótermében. Elsőként a kiadó ifjúsági és gyermekkönyveit mutatják be az érdeklődőknek. A beszélgetésen Acsai Roland és Bányai D. Ilona írók, valamint Igor Lazin, Vadas Máté, Cserkuti Dávid és Szert-Szabó Dorottya illusztrátorok vesznek részt.

A program 16 órakor A 21. század biztonságpolitikai, háborús kihívásai a Zrínyi Kiadó tudományos és hadtörténeti köteteinek, kiadványainak tükrében című pódiumbeszélgetéssel folytatódik. A résztvevő neves szakértők – Isaszegi János ny. vezérőrnagy, Szenes Zoltán ny. vezérezredes, Padányi József vezérőrnagy, Siposné dr. Kecskeméthy Klára ezredes, Porkoláb Imre ezredes és Kis-Benedek József ny. ezredes – a találkozó során a közönség részéről feltett kérdésekre is válaszolnak.

A fesztivál szeptember 29-én (csütörtök) délben nyit, pénteken és szombaton 10-től 20 óráig, vasárnap 10-től 19 óráig lesz látogatható.

Decrease font size Default font size Increase font size