Gondolatok a madarak és fák napja kapcsán

Amikor 1902-ben a „mezőgazdaságra hasznos madarak” védelmében megkötött párizsi egyezmény megszületett, még sehol sem volt klímaválság, de már akkor fontosnak tartották a természet védelmét. Magyarországon 1906-ban Apponyi Albert vallási és közoktatásügyi miniszter rendeletbe foglalta, hogy az elemi népiskolákban minden év májusában fel kell hívni az ifjúság figyelmét a természetvédelemre. Így lett május 10-e a madarak és fák napja.

Sokáig azt hittem, hogy ami a Földön körülvesz, hegyek, folyók, fák, a világ legtermészetesebb tartozékai. Gyerekként az sem okozott különösebb lelkiismeret-furdalást, hogy kihúzzam a légy lábát, és nézzem, hogy biceg, esetleg úszni tanítsam a hangyákat vagy várat építsek a szerelmesen összeragadt bodobácsoknak. Madarakat is csak azért nem fogtam, mert a repülés valahogy nem ment a magasból leugorva még az öreg esernyővel sem. Viszont a szomszéd macskájának többször sikerült egy-egy sérült galambot vagy verebet levadásznia, így végső soron őket is volt alkalmam közelről tanulmányozni.

Aztán lassan felnőttem a szó mindenfajta értelmében, és ma már egészen másként tekintek a körülöttem lévő világra. Ahogy öregszem, egyre kevésbé igénylem a civilizáció „áldásait”, és egyre jobban vonz a természet szépsége és csendje. Fontos a befelé fordulás, s olykor már megérint az örökkévalóság csodája a több száz éves fákat, vagy a gyorsan futó felhőket nézve.

Ismerem Szent Ferenc legendáját is, aki lelkesen prédikált a madaraknak arról, micsoda szabadságot kaptak Istentől azzal, hogy az ég urai, ráadásul még ruháról sem kell gondoskodniuk, hiszen van tolluk.

Nos, a csoda valóban körülöttünk van, de vajon meddig? Az Oxford angol szótár szerkesztői szerint 2019-ben a klímavészhelyzet lett az év szava. A kifejezés több, ugyancsak az éghajlatváltozással kapcsolatos szót (klímaválság, klímaszorongás, repülési szégyen) előzött meg, használatának gyakorisága 12 hónap alatt megszázszorozódott – adta hírül négy éve a hvg.hu. Azóta nemhogy csökkent volna, de egészen mindennapossá vált – különösen a fiatalok körében (hmm, előttük még ott van az élet…) – az a bizonyos klímaszorongás okozta pánikbetegség.

Egyre gyakrabban fogalmazódik meg bennünk a kérdés: vajon meddig láthatjuk, hallhatjuk még a madarakat, a természet e kicsiny légi követeit, meddig kirándulhatunk a zegzugos erdőkbe? Tudnunk kell, amit mi, emberek rontottunk el, azt nekünk is kell helyrehoznunk. Erre figyelmeztet David Brower környezetvédelmi aktivista sokak által ismert mondása is, miszerint úgy éljünk, hogy soha ne feledjük: „A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön”. 

 Bányai Petra

Forrás: midio.hu