Pusztazámori büszkeség

Nyomtatás

Egy pusztazámori fiatal sportoló, Liszencziás Lennox igen szép eredményeket ért el torna sportágban. Ezúton is gratulálunk az eddigi szép eredményeihez, valamint sok sikert, erőt és kitartást kívánunk a további versenyeken való részvételhez. Az önkormányzat az elért helyezését községi ösztöndíjjal ismerte el.

Liszencziás Lennox 2015. március 11-én született, és ötévesen, 2020-ban kezdte el a szertornát a Központi Sport- és Ifjúsági Egyesületnél (KSI). 2021-ben kitartásának és motivációjának köszönhetően átkerült a versenyzők csapatába, ahol Kovács Antal és Horváth László kezei alatt csiszolódott heti négy alkalommal, másfél-másfél órás edzés keretében. 2022 májusában három országos bajnokságon vett részt, ahol a csapat két 5. és egy 7. helyezést ért el.

2022. június 11-én szombaton rendezte meg a Budapest Honvéd Sportegyesület (BHSE) a Decathlon Mackó Kupa utánpótlás tornaversenyt, amelyen a legkisebb korosztály adhat számot tehetségéről. Az eseményen díszvendégként részt vett Berki Krisztián világ- és olimpiai bajnok tornász, valamint a Honvéd sportigazgatója, az olimpiai ezüstérmes és világbajnok párbajtőrvívó, Imre Géza. A versenyen Lennox csapata, a KSI SE 5. helyezést ért el, ő maga pedig korosztályában (2015), egyéni összetettben 3. lett.

 

 

 

 

Decrease font size Default font size Increase font size