November 20-ától, zárt térben, kötelező a maszkviselés

Nyomtatás

Súlyosbodik a járványhelyzet Magyarországon is.Gulyás Gergely a november 18-i Kormányinfón elmondta: 6 millió 13 ezer ember oltatta eddig be magát, egymilliónál is többben kapták már meg a harmadik oltást. A matematikusok azt jelzik, hogy a járvány negyedik hulláma november végén, december elején tetőzhet, vagyis egy héten belül. A szakemberek szerint érdemi védettséget csak az oltás jelent. A kormány mindenkinek javasolja a harmadik oltás felvételét.

A járványt akkor lehet megállítani, ha mindenki beoltatta magát, amennyiben ezt mindenki megteszi, akkor az utolsó hullám lehet a negyedik – tette hozzá a miniszter, majd azt mondta – zárt térben kötelező a maszk, az egészségügyben kötelező lesz a harmadik oltás is. A két oltás által adott védettség már nem elegendő, feltétlenül szükséges a harmadik is. A kormány mindenkit arra kér, hogy érezze át: nem csak magáért, mások egészségéért is felel.

A maszkviselési kötelezettség zárt térben november 20-ától, szombattól lép hatályba. Tömegközlekedési eszközökön már most is kötelező, ez marad, az üzletekben is kell maszkot hordani, kivétel az iroda és a sporthelyszínek.

A szolgáltatásoknál mindenhol kötelező lesz a maszk, ahol öt főnél többen tartózkodnak. Az iskolákban és egyetemeken az igazgatók döntenek a kötelező maszkviselésről.

Mint azt a pusztazamor.hu-n is megírtuk, november 22-től oltási akcióhét lesz november 28-ig, kórházi oltópontokon időpontfoglalás nélkül is lehet oltást felvenni. 101 megyei és városi kórházban várják az oltást beadatni szándékozókat reggel hét és este hét között, emelik az oltópontok számát. Egyes megyékben szakrendelőkben is lesz oltás. Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen és Sinopharm lesz elérhető, a Szputnyik elfogyott; 9,7 millió oltás áll rendelkezésre, de érkeznek még szállítmányok.

 

Decrease font size Default font size Increase font size