Ünnepi megemlékezés, szentmise és emléktábla-avatás

Nyomtatás

Augusztus 20-án délelőtt egy igen szép, bensőséges hangulatú szabadtéri ünnepi misén és kenyérszentelésen vettünk részt államalapító Szent István királyunk napján, a Kőkereszt mellett.

Hagyományosan minden évben ünnepi szentmisével veszi kezdetét a pusztazámori ünneplés. Az ünnepség első részében községünk polgármesterének, Pátrovics Benedeknek az ünnepi köszöntője hangzott el. Ezt követően Sisa Lénárd plébános atya (aki mindössze néhány hete kezdte meg papi szolgálatát községünkben) celebrált szentmisét – Muskovics Gábor kántor közreműködésével –, majd megáldotta az új kenyeret.

Az ünnepi szertartás a pápai himnusz, a magyar himnusz és az Isten hazánkért térdelünk elébed kezdetű egyházi ének közös éneklésével ért véget. Ezt követően polgármesterünk felszegte az új kenyeret, amit  a jelenlévők elfogyasztottak. 

Az ünnepség a dr. Kmoskó Mihály, községünk első római katolikus plébánosának emléktáblája leleplezésével folytatódott a plébánia mellett.

(A rendezvényről részletes tudósítás jelenik meg a Zámori Hírek 2020/4. számában.)

K. Á.

Decrease font size Default font size Increase font size