A Törvényalkotási Bizottságban dolgozik Aradszki András

Nyomtatás

Az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottságának a tagja lett dr. Aradszki András (FIDESZ–KDNP), Érd és térsége országgyűlési képviselője. Aradszkit az utóbbi hetekben a KDNP parlamenti frakcióvezető-helyettesének is megválasztották – hangzott el a politikus közelmúltbeli sajtótájékoztatóján.

Szólt a jövő évi költségvetés célkitűzéseiről, irányszámairól, majd választókerülete, Érd és térsége ügyeit is érintette.

Mint elmondta, jó ütemben halad a Modern városok program érdi programelemeinek megvalósítása. A jövőben a Budapest-agglomeráció kérdéseit egységesen kezelik majd, hiszen sokan járnak a fővárosba dolgozni nap mint nap, és fordítva. Ennek kapcsán hangsúlyozta: éppen ezért szükséges az elővárosi közlekedés összehangolása. Úgy fogalmazott: „erre a kormány egységként fog tekinteni, és arra törekszenek majd a kerületi polgármesterekkel, hogy az együttműködés szoros és gyümölcsöző legyen”.

Az erdmost.hu nyomán

 

 

Decrease font size Default font size Increase font size