Nagyra törő tervek Etyeken és környékén

Nyomtatás

A kormány 2015 decemberében nyújtotta az első támogatást, 2,3 milliárd forintot a Pannónia Szíve Programhoz, amelynek célja, hogy a Fejér és részben Komárom-Esztergom megyében található, a Vértes, a Velencei-tó és Bicske által határolt terület turizmusát fejlessze. 

Mint a Borsonline megírta, a fejlesztési program részeként Etyeken felhúznák az ország első hatcsillagos szállodáját is. Mellé pedig még három háromcsillagos és három négycsillagos új szállodát is építenének.

A turistáknak számos különlegességgel kedveskednének. Például Pezsgőfürdő néven létrehoznának egy 9000 négyzetméteres pezsgőmúzeummal kombinált élményfürdőt.

Épülne Hungarikum-fürdő is, golyóstoll alakú csúszdával, C-vitamin bárral, és felhúznának egy interaktív planetáriumot is, amelyben négydimenziós termekben élhetnék  át a látogatók az űrutazás élményét.

A Pannónia Szíve Programban szerepel egyebek mellett horgász élményközpont, kulturális pláza a fiataloknak, barlangszínház, egy „Magyarország felajánlása Szűz Máriának emlékhely”, lovas népfőiskola, lőtér vagy Freestyle park gördeszkásoknak és BMX-eseknek, kemping, golfpálya, golfakadémia, Hóvirág-fesztivál, Mécsbogár-fesztivál és még egy sor egyéb más fejlesztés.

 

Forrás: Borsonline

Decrease font size Default font size Increase font size