Elballagtak diákjaink
Június harmadik hete a ballagások jegyében telt. Az alábbiakban közreadjuk Pátrovics Benedek polgármester erről szóló írását.
Három ünnepségen is volt szerencsém részt venni.
A sort csütörtökön a pusztazámori ballagás nyitotta, majd pénteken a biatorbágyi és a sóskúti diákokat búcsúztattuk. Külön örömmel és büszkeséggel töltött el, hogy mindhárom ballagáson pusztazámori diákokat is kiemeltek kiváló tanulmányi eredményeikért. Jó érzés látni, hogy településünk fiataljai szorgalmukkal, kitartásukkal és tehetségükkel évről évre kiemelkedő sikereket érnek el.
Számomra a pénteki napnak személyes jelentősége volt, hiszen a kisunokám, Csibrik Fanni is kitűnő eredménnyel ballagott el, ami családunk számára is nagy öröm és büszkeség.
A sóskúti ballagáson pedig külön elismerés illette településünk egyik diákját, Nyilas Annát, aki elnyerte az Év Diákja címet – bizonyítva, hogy Pusztazámor fiataljai méltán öregbítik közösségünk hírnevét.
Kitűnő és díjazott tanulók az Andreetti Károly Általános Iskola és Művészeti Iskolában
Pusztazámori Tagintézmény
1. osztály
Csuta Pandóra, Dóczi Marcell, Ferge Benett, Sipos Szofi, Spaller-Kacsó Csenge
2. osztály
Serhokk Olivér, Szávuly Anna Karolina
3. osztály
Berényi Bettina, Nyilas Bettina, Varga Adél, Wágner-Dudinszky Andor
4. osztály
Reiner Bence
Sóskúti Intézmény
6/b Osztály
Simon Kitti
8/b osztály
Nyilas Anna
Az Év Diákja
Nyilas Anna 8/b
Büszkeségünket tovább növeli, hogy egykori diákunk, Kelemen Kolett, aki hosszú éveken át kiváló tanulmányi eredményeket ért el, most jogi diplomáját is átvehette. Szívből gratulálunk neki ehhez a szép mérföldkőhöz, és sok sikert kívánunk további pályafutásához!
Gratulálok minden végzős diáknak az elért eredményeikhez, és kívánom, hogy a megszerzett tudás, kitartás és szorgalom a jövőben is elkísérje őket.
Településünk valamennyi fiataljára méltán lehetünk büszkék!

Köszönet a diáloknak és a pedagógusoknak
Pátrovics Benedek polgármester
(Forrás: Zámori Hírek 2026/4.)






