Folytatódik a hadisírok felmérése Pest megyében

Nyomtatás

A hadisírgondozás kiemelt szerepet tölt be a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség feladatrendszerében. Ennek köszönhetően húsz szaktiszt foglalkozik országszerte a hősi sírok felmérésével, nyilvántartásával és gondozásával az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság állományában. Munkájukat önkéntes műveleti tartalékos katonák is segítik.

A második világháborút követően a Magyar Királyi Honvédség katonáinak sírjai nem kapták meg a méltó törődést, sőt, a helyzetet súlyosbítja, hogy még az addig kialakított, rendezett katonatemetők közül is többet felszámoltak. Így a hadisírgondozó szakemberek mindent elkövetnek, hogy a megmaradt hősi sírok méltó gondozásban részesüljenek. E munka első lépése a sírok felmérése, hiszen a mai napig nem rendelkezünk pontos hadisír-nyilvántartással. A felmérés során a szaktiszt végigjárja az adott temető összes sírját, és fényképpel, GPS-koordinátával dokumentálja a háborúkban elesett katonák nyughelyeit.

Augusztus hónapban Monorierdő, Vecsés, Pécel, Budaörs (Katolikus újtemető), Páty és Dunaharaszti sírkertjeinek felmérése történt meg, amelyek bejárása során a Pest megyei szaktiszt mintegy 20 ezer sírhely közül 218 katona nyughelyét, valamint 24 idegenben eltűnt honvéd emlékhelyét rögzítette. 

Forrás: honvedelem.hu

Decrease font size Default font size Increase font size