Drágul néhány postai szolgáltatás

Nyomtatás
Készült: 2015. december 28. hétfő, 07:07

A Magyar Posta január elsejétől módosítja több szolgáltatásának árát, így drágább lesz az ajánlott és a tértivevényes levél, illetve az MPL Postacsomag alapdíja. Az év végén ünnepi munkarendben működnek a postahivatalok.

 A Magyar Posta az MTI-vel közölte, az ajánlott többletszolgáltatás ára 275 forint helyett 280 forintra, a tértivevény többletszolgáltatás ára 185 forint helyett 190 forintra emelkedik. A hivatalos irat ára 330 forint helyett 340 forint lesz. Az egyetemes csomagszolgáltatás keretein belül elérhető MPL Postacsomag alapdíjak pedig egységesen 100 forinttal emelkednek.

A közleményben kiemelték, hogy a nem tömeges feladású, közönséges levél alapára 30 grammig változatlanul 115 forint, 50 grammig 150 forint marad, a 30 grammos elsőbbségi levél ára pedig továbbra is 145 forint lesz, és nem változnak a lakosság által leggyakrabban igénybe vett expressz csomagszolgáltatások árai sem.
        December 31-én (csütörtök) a posták legkésőbb délig tartanak nyitva. Január 1-jén (péntek) valamennyi posta zárva tart, január 2-án (szombat) pedig szombati nyitvatartási rend lesz, illetve a Budapest 72-es posta reggel hét óra és éjfél között fogadja az ügyfeleket.    A csomagátvételi pontokra és a csomagautomatákra szombaton is kiszállítják a küldeményeket, lehetővé téve, hogy azokat akár hétvégén is átvegyék az ügyfelek.

A december 31-én „szombati kézbesítés” többletszolgáltatással feladott, egy munkanapos csomagok kézbesítését január 2-án kísérlik meg a szombati kézbesítésre kijelölt településeken. A többletszolgáltatás nélkül feladott küldeményeket január 4-én kísérlik meg kézbesíteni.

 

(MTI)