Már pályázhatnak a civil szervezetek működési támogatásra

Nyomtatás

Már pályázhatnak a civil szervezetek a Nemzeti Együttműködési Alapból működési támogatásra – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón azt mondta: megjelent az a pályázati kiírás, amelyen összesen 2,15 milliárd forintot nyerhetnek el közösségteremtő és -építő, valamint közösségi esélyteremtő szervezetek. Az államtitkár megemlítette: Magyarországon 65 ezer civil szervezet működik.  Ezek 16 százaléka szabadidős, 13,5-13,5 százaléka kulturális és oktatási, 13 százaléka egészségügyi és szociális, 12 százalékuk sportcélokat szolgál, míg a jogvédő szervezetek aránya 1,3 százalékot ér el. Kiemelte, sokszor a magyar civil támogatási rendszer mellett megjelenik a norvég alapé.    

Az eseményen Fülöp Attila, az Emmi nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár közölte: decemberben megjelennek a szervezetek szakmai programjait támogató pályázatok is. Jelezte: a most meghirdetett pályázatok beadási határideje január elején jár le, a legkisebb igényelhető összeg 250 ezer, a legnagyobb 3 millió forint.
Szólt arról is: a közösségi környezet, mobilitás-alkalmazkodás, a nemzeti összetartozás, a társadalmi felelősségvállalás és az új nemzedékek témakörében pályázhatnak most a civil szervezetek; az öt témakör között egyenlően osztják el a forrásokat.

Csizmadia László, a Nemzeti Együttműködési Alap tanácsának elnöke megemlítette: annak eredményeként, hogy a törvényhozás hamarabb fogadta el a költségvetést, előbb jelenhetnek meg ezek a pályázatok, így az indulók a működési és a programpályázatok végeredményéről várhatóan március végére értesülhetnek.
Az elbírálásról szólva arra is kitért: figyelembe veszik a pályázó szervezet fenntarthatóságát és addigi eredményeit, annak kapcsolatát a társadalmi igényekkel, a pályázat kidolgozottságát, költségvetési megalapozottságát, a munka társadalmi hatását, de önállóan is vállalhatnak speciális indikátorokat az indulók.

(MTI)

 

Decrease font size Default font size Increase font size