Kedvezőbbek lesznek az otthonteremtés feltételei

Nyomtatás
Készült: 2018. október 27. szombat, 11:46

A kormány úgy döntött, hogy a kétgyerekes családoknak is jár majd a kedvezményes csok-hitel (családok otthonteremtési kedvezménye), de a háromgyerekesek esetében 15 millió forintra emelik a kölcsön összegét.

A lakáskassza-támogatási rendszer átalakításával felszabaduló forrásokkal kibővítik a csok-rendszert – jelentette be Gulyás Gergely a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta: a kétgyerekesek is megkapják a 10 millió forintos kedvezményes kölcsönt, aminek összegét 15 millióra emelik a háromgyermekesek esetében.

A kormány a hét végén újabb bejelentéseket tesz majd a családtámogatással kapcsolatos nemzeti konzultációval kapcsolatban, majd azt követően további döntések is születnek. Újságírói kérdésre válaszolva Gulyás Gergely elmondta, azt szeretnénk, ha már idén életbe léphetnének a csok változásai, de ehhez banki szabályokat is módosítani kell. A felhasználás köre nem változik, és azért 5 millió forinttal emelik az összeget, mert a kormány szerint ez még nem emeli tovább az ingatlanárakat.

A parlament október 16-án szavazta meg a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetését. A rendszer 1997-es indulása óta több mint egymillió háztartást újítottak fel ilyen forrásból, jelenleg mintegy 1,5 millió szerződés fut, több mint 800 milliárd forint betétállománnyal.

napi.hu