Junior Prima Díjat kapott a tárnoki népzenész

Nyomtatás

Junior Prima Díjat kapott a tárnoki Páll Éva népzenész-előadóművész, a Bara Népzenekar hegedűse.

A Bara zenekar 2000 februárjában alakult, mely nevét a Tárnokon keresztül folyó patakról, a Bara-patakról kapta. Megalakulásuk óta megszámolhatatlan külföldi turné, koncert, táncház vagy táncegyüttes kíséret van az együttes mögött, aminek eredményeként, a zenekar 2013 decemberében átvehette a Pest Megye Népművészetéért díjat is.

Az elismeréseket Gattyán György, a Prima Primissima Alapítvány társalapítója, a Docler Csoport alapítója nevében Somkuti András, a Docler Csoport elnöke és a díj egyik zsűritagja, Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa adta át november 6-án Budapesten Básits Branka népdalénekes-előadóművésznek; Horváth Eszter néptáncművész-pedagógusnak; Kerékgyártó Gergely népzenész-előadóművésznek; Kovács Bence néprajzkutató-muzeológusnak; Módos Máté néptáncművész-táncpedagógusnak; Páll Éva népzenész-előadóművésznek; Sándor Károly Tamás bőrművesnek; Sütő Brigitta hímzőnek és Tokaj Attila fafaragónak. 

A díjazottak minden évben kétmillió forintot és egy emlékplakettet vehetnek át.

MTI–erdmost.hu

 

Decrease font size Default font size Increase font size