Építkezők figyelmébe

Nyomtatás
Készült: 2016. július 27. szerda, 09:08

Az NGM állásfoglalása tágan értelmezi a hasznos alapterület fogalmát, ugyanis beleszámítja a pincét és a teraszt is. Annak, akinél az alapterület túllépése miatt megállapítja az adóhatóság, hogy a lakásértékesítését 5 százalék helyett 27 százaléknyi áfa terhelte, nem csak az áfakülönbözetet kell utólag kifizetnie, hanem a bírságot is.

A csok mellett a másik olyan intézkedés, ami komoly pezsdülést keltett az ingatlanpiacon, az új lakások áfájának 5 százalékosra csökkentése volt. Ez az áfacsökkentés azonban két szempontból is korlátos. Egyrészt csupán korlátozott ideig, 2019. december 31-éig érvényesíthető. Másrészt a kedvezményezett lakások hasznos alapterülete többlakásos lakóingatlanban nem lehet nagyobb 150 négyzetméternél, egylakásos lakóingatlanban pedig 300 négyzetméternél.

Fehér Tamás, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda vezető ügyvédje szerint az utóbbi feltétel értelmezésénél egy évközi törvénymódosítás azonban egyértelműsítette, hogy az „összes hasznos alapterület” fogalmát az úgynevezett OTÉK értelmező rendelkezései alapján kell megítélni, amely következtében a pince és a beépített tetőtér területe is egyértelműen bekerült az ingatlan hasznos alapterületébe, feltéve, ha azok belmagassága eléri az 190 centimétert. Ehhez képest is meglepő lehet viszont a Nemzetgazdasági Minisztérium nemrég kiadott állásfoglalása, amely szerint az „épületszerkezettel közrefogott tér” fogalmába és ezáltal az összes hasznos alapterület körébe az erkély és a terasz is beletartozik – függetlenül attól, hogy ezen épületrészeknél a belmagasság nem is kimondottan értelmezhető. Ez, függően természetesen az építendő lakás szerkezetétől, jelentősen leszűkítette az 5 százalékos áfamérték igénybe vételi lehetőségét.

Annak ellenére, hogy ez az állásfoglalás jogilag sem az adóhatóságra, sem az adózókra nem kötelező, alappal várható, hogy a kedvezményes áfamértéket az adóhatóság ez alapján fogja majd megítélni. Az útmutatást érdemes tehát komolyan venni, ellenkező esetben ugyanis már jóval a kérdéses lakások felépülte, értékesítése után derülhet ki az, hogy azt mégsem 5, hanem 27 százalékos áfa terhelte. Ez főként azokat a lakásokat érintheti, ahol pince vagy terasz található, ezek ugyanis akár jelentősen is megdobhatják az alapterületet.

Abban az esetben, ha az adóhatóság utóbb állapítja meg, hogy 5 százalék helyett 27 százaléknyi áfát kellett volna fizetni, akkor az adóhatóság az áfakülönbözetet, bírsággal növelten, az eladótól fogja követelni. Vannak azonban olyan szerződések is a piacon, amelyek a mindenkor irányadó áfamértéket hárítják át a vevőre. Ilyen esetben még akár az is előfordulhat, hogy az eladó jogosan követeli majd az áfakülönbözetet a vevőjétől.

Mindenkinek, de különösen a még csak tervezési fázisban lévő projektek gazdáinak érdemes tehát végiggondolni, hogy az állásfoglalás miatt kell-e esetleg módosítani a meglévő terveken – írta közleményében az ügyvédi iroda.

(Forrás: napi.hu)