Több száz új munkahely létesül Érden

Nyomtatás

Új autóipari beruházás épül Érden, amely az első ütemben négyszáz, ha pedig teljesen elkészül, akkor mintegy ezer embernek adhat majd munkát. Ezek a számok biztatóan hangzanak az állást kereső vagy munkahelyváltásra készülő környékbeliek, így a pusztazámori munkavállalók számára is.

Érden építi fel új vállalati központját és tesztbázisát a világ vezető független járműipari fejlesztő vállalatának hazai leányvállalata, az AVL AUTÓKUT Kft. (AVL Hungary) – jelentette be közös sajtótájékoztatón Dirk Janetzko, az AVL AUTÓKUT Kft. ügyvezető igazgatója és T. Mészáros András, a megyei jogú város polgármestere.

A több millió eurós beruházás 5,7 hektáron, az érdi Tesco áruház mögötti területen valósul meg, két ütemben. Az első irodaépület 2019 végére készül el. Ezzel párhuzamosan elindítják egy tesztbázis megépítését is, hagyományos és elektromos tesztpadokkal, és minél hamarabb nekifognak az irodaház másik szárnyának felhúzásához is.

A cégnek Kecskeméten és Zalaegerszegen is működik egy-egy részlege Magyarországon, míg a központ Budapesten van. Ez utóbbi a jövő év végéig költözik Érdre. A tesztpadok 2020-ra lesznek üzemkészek, a rá következő évben pedig már teljes kapacitással üzemel majd a központ és a tesztbázis – hangzott el.

A cég 70 éves működése alatt 1500 szabadalmat jegyzett, és élen jár a motor és járműtesztelések, hajtóműrendszerek szimulációs technológiák fejlesztésében. Az AVL komoly fejlesztéseket tervez kecskeméti és zalaegerszegi telephelyein is. A vállalat 2018-ban megduplázta magyarországi munkatársainak számát, és további jelentős létszámbővítést kíván megvalósítani. A világszerte 9500 alkalmazottat foglalkoztató vállalatcsoport 2017-es pénzügyi forgalma elérte az 1,55 milliárd eurót.

Forrás: midio.hu

Decrease font size Default font size Increase font size