Ingyenes mammográfiai vizsgálat az életért

Nyomtatás

Ingyenes mammográfiás emlőszűrésre kapnak névre szóló meghívólevelet az érdi dr. Romics László Egészségügyi Intézménybe azok a 45–65 év közötti pusztazámori nők, akik két éve nem vettek részt a vizsgálaton. A vizsgálatokra augusztus és szeptember hónapban kerül sor.

A mammográfiát üzemeltető Perla x-ray Kft. nyilvántartása szerint csak az érintettek egyharmada él az ingyenes vizsgálattal, amivel pedig akár a 4-5 milliméteres, kicsi elváltozásokat is fel tudják ismerni az orvosok akkor, amikor még a páciensnek nincsenek tünetei. A vizsgálat tehát életmentő lehet.

A szűrővizsgálat során a meghívottak asszisztenssel találkoznak, akik felveszik az adataikat, néhány kérdést tesznek fel, tapintásos vizsgálatot végeznek, majd minden emlőről két-két felvételt készítenek. Néhány nap múlva két orvos egymástól függetlenül végignézi a felvételeket, és akkor születik meg az eredmény, hogy találtak-e valamit vagy sem, amiről értesítést fog kapni a vizsgált személy, akinek ezzel aztán érdemes felkeresnie a háziorvosát. A meghívólevélen szerepel egy javasolt időpont, hogy mikorra várják a szűrésre a pácienst, de egy telefonszámot is feltüntettek, ahol időpontot tud módosítani, ha az nem felel meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

Decrease font size Default font size Increase font size