Ismét Summerfest

Nyomtatás
Készült: 2018. augusztus 09. csütörtök, 06:40

Húsz ország részvételével rendezik meg augusztus 12. és 22. között Százhalombattán a Summerfest nemzetközi folklórfesztivált.

Bolíviától Szenegálig, Tajvantól Amerikáig számtalan országból érkeznek fellépők Százhalombattára az idei Summerfestre. A programsorozat díszvendége ebben az évben Kárpátalja lesz.

A programok kapcsán nagy figyelmet fordítanak arra, hogy autentikus műsor várja a közönséget, így a színpadon hagyományos néptáncot láthat a közönség, eredeti viseletekben és zenei megfogalmazásban.

A fesztiválon Magyarországot a Forrás Néptáncegyüttes képviseli. A programsorozat a hagyományok szerint a nyitóceremóniával veszi kezdetét Százhalombattán a Szent István téren, a meghívott vendégek felvonulásával.

A fesztiválon többek között fellép Boban Markovic és zenekara, Pál István Szalonna és Bandája, Ferenczi György és a Rackajam zenekar, az Eszencia és a Tarsoly zenekar, valamint a Pál család.

A résztvevő országok saját nemzeti gyerekjátékaikat is elhozzák a városba. Így a gyerekek a fesztivál ideje alatt megismerkedhetnek a világ játékaival.

A részletes program a Summerfest honlapján olvasható.

Forrás: erdmost.hu