Pest Megye Szépe verseny – másodszor

Nyomtatás
Készült: 2018. máj. 14. hétfő, 08:23

Ismét megrendezik a Pest Megye Szépe versenyt – hangzott el a bejelentés Érden, a hétvégén megtartott Nyitnikék rendezvényen. Jelentkezni június elsejétől lehet, s az elismerésen és a koronán túl idén is számos nyeremény várja a legszebb hölgyeket.

Érdről nőtte ki magát a verseny, amelynek híre az utóbbi időkben már a város határain túlra is eljutott, sőt olyan igény lett rá Pest megyén belül, hogy második alkalommal is megrendezik.

A szervezők Pest megyében élő, állandó vagy ideiglenes lakcímmel rendelkező, 18–25 éves, hajadon, gyermektelen hölgyek jelentkezését várják. A tetoválás kizáró ok, ahogy az is, ha a jelentkezőről korábban teljes akt-, vagy hasonló jellegű felvétel készült.

A versenyen nincs  fürdőruhás felvonulás, ugyanakkor a hölgyeknek nem csupán a szépségükről, hanem belső értékeikről is tanúbizonyságot kell tenniük. Mivel a szervezők meggyőződése, hogy a zsűrit és a nézőket a külsőn kívül a belbecs is érdekli, a jelentkezőknek válaszolniuk kell műveltségi kérdésekre is.

A verseny hivatalos arca, a tavalyi győztes, Kerepesi Réka lesz. A döntőt 2019 elején rendezik majd.  Jelentkezni itt  lehet, további információ pedig itt található a versenyről.

 

Az erdmost.hu nyomán