Egy zámori lány a kézilabdapályán

Nyomtatás

Április elsején valamelyik sportcsatornára kapcsoltam, a kézilabdameccsből már csak pár perc volt hátra. Nagyon izgalmas véghajrá után a győri csapat lett az anyaérmes (Győri Audi ETO KC – Érd HC 27-23). A kamera pásztázta a csapatokat, egyszerre csak egy nagyon ismerős arc tűnt fel a képernyőn: Kovács Barbara.  Először azt hittem, hogy nem jól látok. De mégis. Ebből a meglepetésből született a következő sorokban olvasható bemutatkozás.

– Az Érdi Bolyai János Általános Iskolában tanító Kőmívesné Sági Erzsébet látta meg bennem a fantáziát és biztatott, hogy próbáljam meg a kézilabdát. Édesanyám meg is kereste Kisgergely Csilla edzőt, aki megnézett, és szerencsére ott is marasztalt. Ő akkor a legkisebbekkel foglalkozott, olyanokkal, akik a mozgás öröméért, elsősorban a tömegsport keretein belül jártak le kézilabdázni. Már a második éve Mauer Szandra az edzőm, ő az Ifi II.–U13 II. korosztályt edzi. A Magyar Kupa-döntő előtti héten tudtam meg, hogy szeretnék, ha ott lennék szombatonként a külön edzéseken is. Itt azokat készítik fel, akik a felnőtt csapatba is bekerülhetnek. Összesen öt lányt választottak ki az egész utánpótlásból. A felnőtt csapat vezetőedzője az EHF-kupa-győztes, korábban hatvanötszörös válogatott Szabó Edina, aki a rendkívüli eltökéltségét igyekszik átadni nekünk.

 

A hétköznapok a következőképpen telnek. Az iskolából, egy héten ötször, egyenesen az edzésre megyek az Érd Arénába. Az edzés zárt ajtók mögött zajlik, vannak kardio, figurás, labdás, egyéni, gyorsaságfejlesztő edzések, a beosztás szerint. Hétvégén a szombati felnőtt csapatos edzés és a mérkőzések. Iskola után, az edzés előtt van csak időm tanulni. Este nyolc, fél kilenc felé érek haza. Soha nem vagyok fáradt, de azért én is szeretek pihenni, olvasni.

Kovács Barbara rendszeresen részesül Községi Ösztöndíjban kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeire való tekintettel. Sok szeretettel gratulálunk neki, és kívánjuk, hogy szorgalmával, kitartásával öregbítse Pusztazámor hírnevét.

 

                                                                                                          Csernyák Krisztina

Decrease font size Default font size Increase font size