A Falu karácsonyfája

Nyomtatás

Közel két évtizeddel ezelőtt az önkormányzattal egyeztetve, hagyományteremtő szándékkal állítottuk fel először az iskola előtt a Falu karácsonyfáját, nagyon  sok ember örömére. Különösen a gyerekek  várják, hogy mikor gördül be az iskola elé az autó, mely szállítja a mindenki karácsonyfáját. Az idén sem volt ez másként. Már az is hagyomány, hogy minden évben a község lakossága közül ajánlja fel valaki az udvarából a fát.  Ebben az évben két felajánlás is érkezett. Kimentünk a helyszínre megnézni a fákat, és úgy döntöttünk, hogy mind a két fát felállítjuk, ugyanis a Falukarácsony műsorra a tornateremben is állítunk karácsonyfát. A Falu karácsonyfájának a Bachoffer Antalné, Julis néni fáját választottuk a méreténél fogva. Nagyon szép, közel negyvenéves kolorádo jegenyefenyő a felajánlott fa. A másik szintén nagyon szép formás lucfenyőt az Andrásfalvy családtól kaptuk, amit az iskolában állítottunk fel.  Mind két fát Orosz Béla képviselő úr segítségével vágták ki. Különösen nehéz volt a kivágása a Falu karácsonyfájának, ugyanis a lakóház és a telefon-légvezeték közé ékelődve állt. Az ügyes munkások, Bárkányi László, Léránt Gyula és Fehér Kálmán szakszerűen távolították el és helyezték az új helyére a csodálatos fát.  Úgyszintén a másik fát is ők vágták ki és hozták az iskolába, hogy elfoglalja méltó helyét.

Köszönjük a felajánlóknak a gyönyörű fákat, mely az idei karácsonyt teszi szebbé a pusztazámoriaknak. Köszönet a fa kivágásáért, az ügyes, szakszerű munkáért Bárkányi Lászlónak, Léránt Gyulának, Fehér Kálmánnak és nem utolsósorban Orosz Bélának.

K. Á.

Decrease font size Default font size Increase font size