Új iskolát adtak át Diósdon

Nyomtatás

Átadták a Tigáz volt irodaházából átalakított új iskolát Diósdon. Az épületet az önkormányzat vásárolta meg a gázszolgáltató elköltözése után. Az 1600 négyzetméteres épületben 9 alsós osztály kapott helyet; 4 másodikos és 5 negyedikes, vagyis körülbelül 240 gyerek, akik múlt hétfő óta már az új helyen tanulnak.

Az elmúlt 3-4 évben 200 fővel nőtt az iskola létszáma, ez tette szükségessé a bővítést. A beruházás mintegy 500 millió forintba került, mely összeg zömét helyi erőből fedezték (részben hitel felvételével), de a bővítéshez az állam is hozzájárult.

Bogó László polgármester elmondta: a január 1-jei adatok szerint a város lélekszáma átlépte a 10 ezer főt; zömmel fiatal családok költöznek Diósdra, gyerekekkel, ezért elengedhetetlenné vált az újabb bővítés, és remélik, hogy ezzel a fejlesztéssel néhány évre megoldódnak az elhelyezési gondok. Bogó László hozzátette: már nagyon várták a gyerekek, hogy birtokba vehessék az új iskolát.

Az új diósdi iskolát korszerű, geotermikus fűtési rendszerrel szerelték fel: 100 méter mélyre fúrtak le szondákat, és a föld melegét hasznosítva fűtik, illetve hűtik az épületet.

Forrás: az erdmost.hu nyomán

 

Decrease font size Default font size Increase font size