Egyenesben a biai Tópark-projekt

Nyomtatás

A napokban indul a lakások értékesítése a sokáig tetszhalott állapotban lévő, majd új tulajdonoshoz került biatorbágyi projekt keretében – írta a Figyelő.

Számos éles kanyar után a megvalósulás útján halad immár a Tópark projekt. Az új tulajdonos, az Útnet Építő Kft. fejezi be a válság kitörése után a főváros nyugati előterében, Biatorbágynál félbehagyott óriásprojektet. A lakások értékesítése napokon belül elindul – írta a hetilap.

Csendes Balázs, a Tópark üzletfejlesztési vezetője a Figyelőnek elmondta: már jóval több mint félszáz regisztrált érdeklődő van az épülőfélben lévő új otthonokra, pedig még el sem kezdődött az érdemi marketing.

A készültségi fok néhol már elérte a 80 százalékot, így ebben az évben az első 140 lakást át is adhatják. Sőt 2018 januárjától nem egyszerűen beköltözhetnek az új lakók, hanem a gyerekeknek helyben nyílik bölcsőde, óvoda. Szintén a jövő év elejétől várható élelmiszerboltok, éttermek, drogéria, bankfiók, kávézók és más üzletek megnyitása is.

Forrás: napi.hu

Decrease font size Default font size Increase font size