Megérkezett az oltóanyag a háziorvosokhoz

Nyomtatás

Már rendelkezésre áll a háziorvosoknál az influenza elleni oltóanyag, a vírussal szemben ez a leghatékonyabb védekezési mód – közölték szakemberek az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala és az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) közös sajtótájékoztatóján.

Molnár Zsuzsanna, az OEK járványügyi osztályának epidemiológus főorvosa elmondta, hogy a vakcinák kiszállítása november 18-án fejeződött be. Hozzátette: Magyarországon – az elmúlt évekhez hasonlóan – 1,3 millió adag influenza elleni oltóanyag érhető el térítésmentesen.

Térítésmentes védőoltásra jogosultak a 60 évesnél idősebbek, továbbá többek között az asztmások, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők, valamint a várandós nők. Az idén azoknak is ingyen jár a vakcina, akik a munkájuk során vagy szervezett segítségnyújtás keretein belül migránsokkal kerülnek kapcsolatba.

Az ÁNTSZ azok számára is javasolja az influenza elleni védőoltás beadatását, akik erre nem jogosultak térítésmentesen. Számukra gyógyszertári forgalomban, orvosi rendelvényre érhető el az oltóanyag. Az MTI kérdésére közölték, hogy ennek ára nagyjából kétezer forint, a beadásért pedig az oltóorvos nem kérhet pénzt.
Dánielisz Ágnes, a tisztifőorvosi hivatal járványügyi főosztályvezető főorvosa kiemelte, az influenza cseppfertőzéssel terjed. A nagyobb nyálcseppek leülepednek a tárgyakra, és a keményebb felületeken (például a buszok kapaszkodóin) a vírus akár nyolc órán keresztül is életben maradhat. Ezért a szakember szerint kiemelten fontos a köhögési, tüsszögési etikett betartása: mindig legyen nálunk zsebkendő, amit használat után lehetőleg azonnal dobjunk zárt szemetesládába, valamint gyakran és alaposan mossunk kezet.

Bodroghelyi László, a Budavári Önkormányzat Egészségügyi Szolgálatának főigazgató főorvosa elmondta, hogy az influenza kellemetlen tünetekkel jár: többek között magas lázzal, rossz közérzettel, hidegrázással és végtagfájdalommal. A gyógyulás általában egy héten belül megtörténik, ugyanakkor súlyos szövődmények is kialakulhatnak, amelyek már kórházi kezelést igényelhetnek, sőt bizonyos esetekben halált okozhatnak. Megbetegedés esetén a pihenés és a C-vitamin szedése javasolt, ez azonban „eső után köpönyeg”.

Az esemény sajtóanyagában azt írták, hogy a 2015/2016-os szezonra kifejlesztett oltóanyag összetétele két influenzavírus tekintetében megváltozott az elmúlt évihez képest. Az influenza figyelőszolgálata október elejétől működik, de egyelőre nagyon kevesen fordultak orvoshoz a tünetekkel.

Magyarországon jellemzően februárban és márciusban tetőzik a járvány, 2015 harmadik és tizenegyedik naptári hete között több mint félmillió ember fordult orvoshoz influenzás panaszokkal. Az influenzajárvány Európa több más országában is jóval több megbetegedéssel járt, mint egy évvel korábban.

Az influenza elleni vakcina összetételére minden évben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) tesz közzé ajánlást az előző szezonban leggyakrabban azonosított vírusok alapján.
Az ÁNTSZ szerint a legmegfelelőbb, ha még az ősszel kérjük az influenza elleni védőoltást. Azt ajánlják, hogy legkésőbb decemberig adassa be a vakcinát, aki hatékonyan szeretne védekezni a fertőzés ellen.

(MTI)

 

Decrease font size Default font size Increase font size