Komoly változások a gázkazánok telepítésénél

Nyomtatás
Készült: 2015. január 09. péntek, 15:27

Csak 2015 őszéig forgalmazhatók a hagyományos berendezések, és csak a sokkal drágább kondenzációs kazánok maradnak, amelyek beszereléséhez jelentős többletkiadások is társulnak.

Szeptember 26-ától automatikusan hatályba lép Magyarországon is az az uniós rendelet, amely éves átlagban mérve a legalább 86 százalékos hatásfokú gázkazánok forgalomba hozatalát engedélyezi. Ez azt jelenti, hogy ekkortól csak kondenzációs gázkazánok felszerelésére lehet engedélyt kapni – mondta Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet igazgatója a január 7-én tartott sajtótájékoztatón.

Jelenleg Magyarországon 2,5 millió gáz fűtőkészülék működik, az évente forgalomba hozott új készülékek száma 40-50 ezer, ennek mindössze 40 százaléka kondenzációs kazán – erről Versits Tamás, a Magyar Gázipari Vállalkozók Egyesületének elnöke beszélt a tájékoztatón.

Valószínűleg nem véletlen a viszonylag alacsony arány, hiszen a kondenzációs kazánok jóval drágábbak, mint a hagyományos készülékek – ezt az ártöbbletet egyben kell kifizetni, a kisebb gázfogyasztás kedvező pénzügyi hatásai pedig csak hosszabb távon elosztva jelentkeznek.

A legolcsóbb márkás kombicirkó nagyjából 120 ezer forinttól vásárolható meg, míg a legolcsóbb, szintén márkás kondenzációs készülék ennél közel százezerrel kerül többe. Ha a hagyományos – kéményes vagy turbós – készüléket cserélünk le kondenzációs kazánra, a füstgázkivezető rendszert mindig újra kell építeni, ez is több tízezer forintos kiadást jelent.

Az, hogy ezek a többletköltségek milyen hosszú idő alatt térülnek meg, a felfűteni kívánt helyiségek nagyságától, a régi kazán hatásfokától és a fűtési szokásoktól, szükségletektől függ. Az ingatlanmagazin.com korábbi cikke szerint egy 8–15 éves kéményes kazánhoz képest egy új kondenzációs kazán akár 30 százalékos gázmegtakarítást is eredményezhet, de egy hasonló korú turbós kazánnal szemben is elvárható a 15–25 százalékos gázmegtakarítás. Egy szintén új, de turbós kazánhoz képest is minimálisan 10-15 százalékkal fogyaszt kevesebbet a kondenzációs típus.

(További részletek a napi.hu oldalán)

(napi.hu, localinfo.hu)