Minden gyermek művész

Nyomtatás
Készült: 2014. december 05. péntek, 10:19

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„Minden gyermek művész. A gond csak az, hogyan maradjon művész felnőtt korában is.” (Picasso)

 Osztom Picassónak a címben, illetve a mottóban idézett gondolatát. Tanítóként látom, miként sorvad el idővel az iskolába lépő gyerekek rajzaiból a spontaneitás, az a határtalan bátorság, amellyel az őket érdeklő mákat megfogalmazzák. Sajnos sokszor a készségtárgyak órái esnek áldozatul, hogy a lehető legtöbbet belegyömöszölhessünk a kis buksikba matekból, magyarból. Pedig a művészeti nevelés személyiségformáló hatásával – közvetett módon – jól lehet hatni a tanulási képességekre.

 Iskolánk tagintézménnyé válása óta elnevezésében viseli a „Művészeti Iskola” titulust. Régóta szerettem volna, hogy a zámori kisdiákok itt helyben is részesülhessenek olyan művészeti nevelésben, amely túlmutat a tanórai kereteken, és ez nem terheli külön költségekkel a szülői pénztárcát. Így született meg az előző tanévben a rajzszakkör ötlete. Tagiskolavezetőnk szakmailag, a Gyermekmosoly Alapítvány anyagilag támogatott terveim megvalósításában. Nekem már „csak” a tematikát kellett összeállítanom.

 Némi képzavarral élve: osztályom, a Bölcs Bagoly képző tagjai voltak azok kísérleti nyuszik, akiken „kipróbáltam” egy saját elképzelés alapján összeállított rajz tanmenetet. Velük harmadik éve dolgozunk eszerint. Olyan változatos témákat és technikákat gyűjtöttem csokorba, amelyek a gyerekek számára érdekesek és eltérnek a szokásos tananyagtól. Az eredmények felbátorítottak arra, hogy tanítványaimon kívül mások számára is elérhetővé tegyem mindezt. Tavaly főként az évszakok változásait fogta át a szakköri tematika. Ám születtek képek a zene képzelet megmozgató hatására is. Ebben a tanévben már két korcsoportban dolgozunk. A kisebbekkel különféle technikák elsajátításával foglalkozunk. A nagyobbakkal kapcsolódunk a „180 nap alatt a Föld körül” című iskolai projekthez. A képzeletbeli utazás során némi művészettörténeti bepillantást kapnak a gyerekek az egyes országok kultúrájába, amelyek aztán megjelennek kis „művészeink” alkotásain.

 A gyerekek büszkék műveikre, ezeket rendszeresen kiállítjuk és az iskola Zámori Suli elnevezésű facebookos oldalán is bemutatjuk, időnként rajzpályázatra is benevezünk velük. Ennek elsődleges célja, hogy külső, szakértő szemmel értékelve lássuk, mire jutottunk. Természetesen jó érzés, ha sikert érünk el, de nem ez a legfontosabb. Valódi sikernek tartom azonban azt, hogy kis iskolánk hagyományos őszi rajzversenyén minden korábbinál több színvonalas alkotás készítettek a gyerekek. Ebben elvitathatatlan rajzot tanító kollégáim érdeme, akik konstruktívan együttműködnek velem a helyi művészeti nevelés meghonosításában.

Mészáros Ildikó tanító

(A gyermekek alkotásaiból a Zámori Hírek decemberi száma közöl válogatást.)