Ítélkezési szünet

Nyomtatás
Készült: 2014. július 16. szerda, 08:36

Az ország több mint száz bíróságán kezdődött el július 15-én kedden az ítélkezési szünet, a bírák azonban a nyári szünet alatt is elbírálják a halaszthatatlan ügyeket, amilyenek például a devizahiteles perek, így a zárt ajtók mögött is folyamatos lesz a munka – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH).

A nyári tárgyalásmentes időszak 1998-tól van jelen Magyarországon, és nem ismeretlen a nemzetközi gyakorlatban sem, például az Európai Unió Bíróságán is van ítélkezési szünet. Az ügyfelek és a jogi képviselők nyaralnak, ezért nem tudnak megjelenni a tárgyalásokon, a bírónak pedig – méltányosságból – kötelessége elfogadni az ilyen mulasztásokat. Ezért ebben az időszakban csak a halaszthatatlan ügyeket tárgyalják. 

A mostanra kialakult gyakorlat alapján az idén nyáron is július 15-étől augusztus 20-áig tart a törvénykezési szünet. Ez az időszak polgári ügyekben a határidők számításakor nem vehető figyelembe. Ha például a hónapokban megállapított határidő augusztus 19-én járna le – mivel az a nap még törvénykezési szünet –, a határidő az augusztus 20-át követő első munkanap. A törvénykezési szünet időtartama alatt is tárgyalandó ügyek körét a jogalkotó határozza meg. Nem vonatkozik a törvénykezési szünet azokra az ügyekre, amelyekre a törvény soron kívüli eljárást ír elő.

Többek között ilyen ügyek lehetnek például a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti perek, a sajtó-helyreigazítási perek, a megszüntetett munkaviszony helyreállítására irányuló perek, a kiemelt ügyek, az előzetes bizonyítás, a végrehajtási perek, valamint azok a polgári perek, amelyekben a felek ezt közösen kérik. Az Országgyűlés a napokban szavazta meg a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvényt, amely pontosan szabályozza a bíróságok számára az ügyek elbírálására irányadó eljárási szabályokat és határidőket.

A törvény értelmében az ítélkezési szünet idejére felfüggesztik a folyamatban lévő, jobbára adósok által indított, országszerte mintegy tízezer eljárást, amelyek közül 4600 a fővárosban zajlik. A törvény lehetővé teszi pénzintézeteknek, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban külön pert kezdeményezzenek. Ezekben az új ügyekben az elsőfokú polgári eljárás lefolytatására a keresetlevél beérkezésétől számított 30 nap áll a bíróság rendelkezésére, és szintén 30-30 napon belül kell a másodfokú, valamint a felülvizsgálati eljárást lefolytatni.

Ezekben az ügyekben az egész ország területére kiterjedően első fokon a Fővárosi Törvényszék, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla illetékes. Az OBH tájékoztatása szerint a törvény nyomán, a pénzintézetek számát alapul véve, körülbelül 400 új perre lehet számítani. A büntetőügyekben a bíróságok az ítélkezési szünetben is folyamatosan ellátják törvényi feladataikat - például a kényszerintézkedésekkel kapcsolatban -, és működnek a cégbíróságok is. A kezelőirodák nyitva tartanak, az ügyfelek benyújthatják beadványaikat, és az iratokba is betekinthetnek.