Színészkatonák, fogolyprimadonnák

Nyomtatás

„Színészkatonák, fogolyprimadonnák. Front- és hadifogolyszínházak az első világháborúban” címmel nyílik kiállítás 2014. július 19-én (szombaton), 18 órakor a Zsámbéki Színházi Bázison. Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet az első világháború kitörésének centenáriumán a színháztörténet egy kevéssé ismert, de annál izgalmasabb fejezetét idézi fel új időszaki kiállításán. A tárlat a háború idején szervezett hivatásos és amatőr frontszínházakat és a szibériai magyar fogolyszínházakat mutatja be.

Az Első Magyar Frontszínház több mint egyéves működését (1917. április –1918 nyara) számos fotó, grafika, plakát, levél dokumentálja. A társulat bejárta az orosz, a szerb, az olasz és a román frontot; a vándorlás során készített fotóanyag színházi és hadtörténeti szempontból egyaránt érdekes. Megemlékeznek a harcok szünetében rögtönzött, katonák által rendezett színielőadásokról is.

A szibériai magyar hadifoglyok által létrehozott, 1915–1922 között működött fogolyszínházak világa fotókon, grafikákon, kéziratokon, újságokon, plakátokon keresztül elevenedik meg, melyek között olyan páratlan ritkaságok is találhatók, mint a nyikolszki hadifoglyok kabaréjának nagyméretű, festett plakátjai, vagy az egy példányban, kézírással készült Napkelet című szibériai magyar újság lapszámai. A fogolyszínházak működését,színészeit és színésznőit bemutató dokumentumok jól tükrözik a magyar hadifoglyok küzdőképességének, találékonyságának, életszeretetének legyőzhetetlenségét.

Azokról a színészekről sem feledkezik meg a kiállítás, akik katonaként szolgálták a hazát vagy a hátországban maradva jótékonysági akciókban való aktív részvétellel vették ki részüket a nagy háborúból.

A vándorkiállítás 2014. július 19-től augusztus 10-ig látható a Zsámbéki Színházi Bázison.

A kiállítás létrejöttét támogatta: Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány.

 

 

 

Decrease font size Default font size Increase font size