Pusztazámori hendikep-futás

Nyomtatás

Már több éve folyamatos a hendikep típusú futás Törökbálint, Érd, Biatorbágy településeken, és ez év januárjának első szombatjától Pusztazámor településen is. A futás lényegéről: az első lefutott verseny időeredménye lesz az alapidő a következő futáson. A versenyzőt időeredménye alapján sorolják be, így nem egyszerre indulnak, hanem a leggyorsabb rajtol legutoljára, míg a leglassúbb indul elsőnek. Ezért a célnál folyamatos a versenyzők beérkezése. Akik később kapcsolódnak be a versenysorozatba, az átlagidőnek megfelelően indulnak (a hölgyek 9 óra 15 perces, az urak 9 óra 20 perces rajtidővel).

Rajt és cél: a Petőfi Sándor és a Hunyadi út kereszteződése, minden hónap első szombatján 9 órától. Öltözési és tisztálkodási lehetőség az iskola tornatermi öltözőjében biztosított.

A verseny távolsága: hosszú táv: 4,5 km, gyermektáv:1500 méter. Útvonala: Gyúró felé indulva pár száz métert aszfaltúton teszünk meg, majd földes-köves úton futunk a gyermektáv fordítóig, ott jobbra fordulva mezei, majd erdei útra térünk rá, és a versenyt földúton, majd aszfaltúton fejezzük be. A szintkülönbség elenyésző, kissé hullámos a terep, azonban a táj szépsége minden fáradozásunkat kárpótolja. A távot lehet gyalogolva, kocogva is teljesíteni.

A rajt- és az eredménylista, a fotók a www.hendikepweb.hu honlapon a törökbálinti hendikep linkjén megtekinthetők, ahol a többi futások eseményei is elérhetők.

Regisztráció, jelentkezés: nevezési lap kitöltése után egy állandó rajtszámot adunk, amely elkísér bennünket a további években is. Az éves díj: felnőttek: 1500, gyerekek 18 éves korig 1200 Ft.

Kedvezmények: más hendikep-futáson való részvétel: 1200, ill. 800 Ft.                

Magyar Turista Kártyával rendelkezők:-20%,1200, ill. 800 Ft.

Családi kedvezmény:1 felnőtt, 1vagy 2 gyerek: 2000 Ft; 2 felnőtt, 1 vagy 2 gyerek: 3000 Ft;

7 év alatt, 70 év felett: -50 %, 750, ill. 600 Ft.

A résztvevők az indulásért 2 pontot, az egyéni csúcs  javításáért plusz 1 pontot kapnak. A januári és decemberi részvétel 3 pontot ér! Az adott versenynapon legjobb időt teljesítő plusz 1 pontot kap.

Az a versenyző, aki akadályoztatva van az adott napon, más alkalommal lefuthatja a távot, a szervezőknek bediktált eredményét elfogadjuk, de a plusz pontok nem érvényesek, csak az alap jár.

Februári versenyünkön értékeljük az előző évet, amelyen az elért pontok alapján díjazzuk a résztvevőket.

A versenyt a pusztazámori sportot szeretők szervezik és bonyolítják, támogatóink a Pusztazámor Községi Önkormányzat, a Pusztazámor Községért Közalapítvány, valamint a sportot szerető civil közösségek.

Reméljük, kezdeményezésünk sikeres lesz, sokan részt vesznek a futásokon, valamint a Falunapon megrendezendő Fut a falu, valamint a Három falu két keréken elnevezésű rendezvényen. A különböző versenyeken egyéniben, illetve csapatban indulóknak egy részvételt  jóváírunk hendikep-teljesítésként.

Érdeklődni a 06-20 438-56-03 vagy a 06-20 575-75-16  telefonon Rózsavölgyi József és  Bogyó Éva sporttársaknál lehet.

Kérjük, vigye hírét versenyünknek sporttársai, ismerősei körében; várjuk a környező települések sportolni vágyóit is!

Viszontlátásra a pusztazámori hendikep-futásokon!

Rózsavölgyi József

 

 

 

Decrease font size Default font size Increase font size